Hallgasd meg, aztán mondd utánam ezt:
versben mondom, hogy jobban megjegyezd.
Szívedbevésem és füledberágom:
rossz volt embernek lenned a világon.
E korban, melynek mérlege hamis,
s megcsal holnap, mert megcsalt tegnap is.
Délben az ember megkisértetett,
az éjben sírtak a kisértetek.
Siratták Krisztus gyötrelmes keresztjét,
de a gyilkost megint hősnek nevezték.
A férfi vért ivott s a nő velőt,
künt a költő bőgött a bolt előtt.
Halottra adtak selymet és brokátot,
az élő rongyos volt és vért okádott.
Virággal hintették a síri vermet,
az élő künt a hó alatt didergett.
Hangos szóval esküdtek a koporsón,
az élő halkan jajgatott a borsón.
Bámult a gyermek, nagy szemét kinyitva,
az aggok hallgatták, gyáván sunyítva,
De szembeköpte mesterét a hitvány
piszkos rüpők, a szemtelen tanitvány.
Hajók rohantak égő tűzveszélyben,
a ringyók cifra rongya szállt a szélben,
de a legszebb és a legékesebb
szemétdombon rohadt el, mint az eb.
Most hát kezem tördelve, sírva kérlek,
vigyázz, figyelj: készül a tiszta mérleg.
Tedd most szívedbe és füledbe el –
az értelmét majd megtudod, ha kell.
Méné, tekel – ha érted, vagy nem érted,
jegyezd meg jól: tenéked szól s teérted.
Egykoron sötétben elmondott dalom,
mint lángírás, világít a falon.
Jegyezd meg jól: ma szürke szók ezek,
de élni fognak, hogyha én nem élek.
S lesznek, ha nem leszek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése