Hallgattam s ahogy vádoló szavad
mind élesebb lett: igaztalanabb,
riadtan én az ős gyermeki kéjt
izleltem, mit a konok elitélt,
ki ingét tárva azzal lesz nagyobb
hóhéránál, hogy mindent odadob.
Csak néztelek, hát vágj ide s ide,
végezd te el, mit nékem kellene.
És vártam azt, mely kettőnk mérlegét
elbillenti és visszadob föléd:
a latnyi túlzást. Büntettél tovább.
Nem láttad arcom győztes mosolyát?
Szegény, vak voltál. Én, az áldozat,
szégyeltem már, hogy sajnálhattalak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése