Nem vagyok céltalan futó,
s furcsa virágom
nem díszítésre való,
de számtalan sötétzöld levelem
erős és kitartó.
Mászom a földön, kúszom a falon,
a széthulló téglát,
a kiszáradt fát eltakarom.
Fölfutok a diadalívre,
betakarom a sírt,
átfonom a keresztfát.
A leomló falba gyökeret verek,
kiszívom a nedvességet,
és mindig fölfelé törekszem.
Sokszor nem értik meg
kúszó vágyaimat,
s letörik feléd igyekvő
zsenge indáimat.
Jeligém a hűség,
és éltet a reménység,
hogy egyszer fölérek országodba,
hol nincs mit takargatni,
mert nálad minden csupa fény,
csupa szépség.
Ámen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése