mint vízbe fulladó szerelmesek
álló alakjai. Boltívek homályában látni még
a kiapadt vizű vázákban hervadó virágokat.
Arcképek a falon, titkuknak rácsát nem nyithatja kulcs,
se kéz. A végtelen álom szobája ez,
ahol örökre megvetve az ágy,
ahol a visszfények egyformán mozdulatlanok
nappal és éjszaka,
és a mécses olaja elfogyott.
Emlékszik a szoba ama nászéjszakára,
a réges-régire, a sötétben fel-felhangzó nyögésre,
bútorrecsegésre, homályos indítékú zokogásra,
mikor lepergett az égről a holdfény,
s egy meztelen leány hasának tálja fogta fel
a szinte láthatatlan cseppeket.
Egy fekete szőrű férfikéz valamennyit gyors mozdulattal letörölte.
Azután kezdődött elölről a fojtott nyögdelés,
a gyermeket nem váró ölelés,
a gyönyör áramát időnként megszakító zokogás,
a hajnali didergés
és a feltűnés nélküli távozás
az ellenszenves város esős, borongós reggelén.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése