Az öregek az estét várják,
amikor észrevétlen marad a csend,
egybekelnek a hangok:
az ének, a nevetés, a sírás,
amikor a mozdulat fájdalma csillapodik,
s belefér egyetlen falrepedésbe,
ott vészelje át az éjszakát.
Feszülő pókháló a mennyezet.
Az évszakok kibélelik a szobát.
Az öregek a sötétet várják.
Lassú mozdulattal bújnak az éjszakába,
felmelegszik lábuk a fájdalomtól,
takarót húznak magukra: esti imát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése