Egyre gyakrabban szorítja
szívemet a kérdés:
Meddig mehetek még?
Mögöttem tízesekkel mérem az időt,
előttem csak évekre futja már.
A másik sarkon tán valaki vár.
Minden eszközzel küzdök a máért,
s szorítva fut a holnap felém.
Az idő késő délutánra jár,
és valahol valaki vár.
Kitárja éltem másik kapuját.
Ahogy az elsőn magam léptem át,
itt is magamra maradok.
De Valaki vár,
s értem átszegzett karjaiba zár.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése