Láttam alkonyodó házfalakat,
sovány fák árnyékával
fölszarvazva;
átmetszett torkú folyót magányosan elvérezni;
kavicsbányákat napsütésben, mikor a kövek,
mint a gyíktojások, fölhasadnak.
Láttam a tengert, himbálódzott az ég alatt,
mint akasztottak dagadt lábaszára.
Láttam a háborút: a ganyédombról véres birkafejek
nézték a levert katonákat.
Láttam világos erdőket,
napraforgótáblákat:
a föld kitüntetéseiként ragyogtak.
Láttam a szerelmet: korai zöld levéllel
törölte le a mocskot magáról.
Láttam szabályos emberarcokat,
néztek a tükörbe
s a tükrök meghomályosodtak.
Csak magamat nem láttam még nélküled,
kezed nélkül a megkapálatlan kerteket,
könnyeid nélkül a siratnivaló emberfiát,
csak a világot nem láttam még, melyben szállásom lehetne,
ha nyitva felejtett szemed elengedne.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése