Elmúltam hatvan, hatvanöt.
Amúgy elmúltam százhúsz is.
De egyetlen kő se lágyult meg eddig kedvemért,
és a világ se lett kisebb,
miként szerettem volna.
Hogy mi jön ezután s mi jöhet,
nem tudom.
A tüdőm, a vesém
örömest fölrepülne még a felhők fölé,
s a szemem is hanyagul elkószálgatna
madárnyomokat megőrző városokban,
de bármerre fordulok,
mindenütt csak Heródes őrült hajfürtjeit
látom örvényleni a fejeken,
s a festett vér helyett
igazi vért
a gondosan berendezett színpadokon
és harctereken.
Tél van, tetszhalott tél.
Néha egy magányos hópehely
érkezik ide
meghódítani a várost.
Ez az idő mindig az én időm:
fölhajtott kabátgallérral
rohanok végig a Duna-parton,
mint aki egy széltől kirobbanó hóförgetegben
várja visszatérni
száműzött, fiatal életét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése