Tölgyerdők csöndjét, mely meghasad
váratlanul átbukó fényben,
és kócos rigófütty lesz a pillanat.
Mint selyem hűvöse vándor ujjakon,
lehetne mindez egy végtelen jelen,
e megértett lényegét csak évek távlatából
szemezgetem, szemezgetem.
S a szirten, hol elcsitul a fény,
csöndben megállunk, már nem is kérdezünk.
Majd emlékké szelídülve távolodik
öröklét vizén az életünk
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése