csak elkülönült szakaszok,
amelyeken az ember átlép,
mielőtt másba belefog.
Külön növünk fel, mint a gyermek,
az ember külön csúnya, szép,
kereshet szülői szerelmet,
itt megdermed, ott agyonég.
Mi marad meg az országunkból?
utak, utak, hosszú tanyák,
s az állomáson elfelejtjük
saját eszméink igazát.
Szakasz szakaszt szorít ki bennünk
és megszüntet minket a hó,
ha leesik ha beborítja
azt, ami a nyárból való.
Se biblia, se nő, se posta,
nincs semmi, ami összefog
bennünket. Következnek újra
az elkülönült szakaszok,
telefonok, fekete csöngés,
fülünkben a csönd szőre nő,
utolsó szeretők a porban,
halálfutás, üres mező,
egyszerre nem vagyunk mi semmik,
kádban ülünk, törülközünk,
a könnyeinket töröljük le,
melyek már a testünkre folynak
és beborítják a kezünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése