1
Milyen volt nálatok a tél? Érezted-e
a szél szagát, ahogy leszáll a hegy felől
az alkonyat tar fái közt s mint tört üveg
peng...Izlelted-e a hó csipke-pelyheit
szétmállva szádon s bennük, honnan végtelen
seregben úsznak, a vadon éj fűszerét?
Cserépkályhátok volt-e? Nyitott ajtaján
láttál-e röpködő fényt hullni bútorok
elnyúlt árnyaira? Rózsálló jégvirág
tüzszirma hajnallott-e rád? Törtél-e szűz
havas mezők közt, úttalan uton a nyár
termését őrző présházak felé: meleg
tenyérrel langyosítva, kóstoltál-e bort
izes, szines, tüzes cseppben, mely oly betelt,
gazdag s magával azonos, mint egy virág?
2
Mért kérdezem? Már mindent, mi elmondható
elmondtunk: tudhatnám! De ha kérdezlek: élsz:
másként e kopár fény sem élő, sem halott
magány szűk szemhatárán vész el: messze vagy
s havas táj dermed benned is, nem mozduló
élet egyhangu síkja, úttalan világ,
melynek áttetsző, hályogos ködös egén
sötét madár száll lassan: kék árnyéka, mit
a ritka fényű hóra vet, kiséri, mint
lassúdva járó szivemet az elmúlás
sejtelme. Messze vagy. Mint ócska kellék, jár a hold.
A mozdulatlan éj ölén a képzelet
szurdokba bukva csak a szűkülő teret
érzi - vergődik bár s szorong, halkulva fáj
szivem, ahogy kihűl és megkövül a kő.
3
Álmodlak, ahogy jössz a kertben: hópihék
libegnek válladon: érzem, hajamra is
rászürkül néhány. Vált a kép: rian a tó,
a hó megrokkan: könnye csorduló patak:
az áttelelt rügyek fakadnak: újuló
szivemmel érzem: újítja magát ideg,
velő, sejt bennem is. Mivégre? Még
tovább kell türve próbálnunk az éveket,
miket túlélni s új sebekre élni túl
sok már? Úgy volna jó ujúlni, mint növény,
madár, szél, emberként is: emlék, képzelet,
vágy s helytállás guzsában is olyan futás
körén, ahogy a csillagok: kihúnyni, fel-
ragyogni, válni s bonthatlan keringeni: -
és elaludni könnyü karjaid között.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése