„ Fordulj felém, és könyörülj rajtam, mert magányos és nyomorult vagyok. Enyhítsd szívem szorongását, szorult helyzetemből szabadíts ki!”
(Zsoltárok 25,16-17)
Kedves Testvérem!
Magányos vagy? Egyedül maradtál? Elveszítetted azt, aki hosszú éveken át társad volt jóban és rosszban? Családodban élsz, de úgy érzed, a lelked sorvad? Számtalan módja lehet annak, hogy kialakuljon egy ember életében a magányosság érzése. A teremtés alkalmával Isten megállapította, hogy “nem jó az embernek egyedül”. Később azt írja Bibliánk: “jobban boldogul kettő, mint egy, s fáradozásuknak szép gyümölcse van”. És bizony ezt érezzük, hiszen amikor valamilyen élethelyzet miatt úgy alakul, hogy egyedül maradunk, a lelkünk fájdalmasan felkiált. Ezt érezhette a zsoltáríró Dávid is, amikor lelkéből felszakadt ez a fohász, és megszületett az általunk jól ismert és szeretett 25. zsoltár. De mit tehet ilyen helyzetben az ember? Mivel lehet enyhíteni a lélek fájdalmát? Isten magasztalásával, istendicsérettel. Amikor ugyanis bizonyságot teszünk Isten nagyságáról, hűségéről, amikor megvalljuk, hogy Isten bizony mindig velünk van, és nem hagy el minket még a halál völgyében járva sem, akkor felismeri a lelkünk, hogy olykor - vagy életünknek akár hosszabb időszakaiban is - lehet, hogy fizikailag egyedül maradunk. Még az is lehet, hogy családunkban élve is elszigetelődünk, és a magány érzése marja a lelkünket… de Isten elé ezt a gyötrő érzést is letehetjük, mert Ő, az ő szeretetteljes, minket mindig körülvevő jelenlétével gondoskodik arról, hogy a lelkünk felüdüljön, megnyugodjon, s meglássa a megoldást, vagy akár az elfogadás áldását.
Forrás: Napi Ige és gondolat
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése