miként a forrás felfakad,
alázattal hajtsd meg fejed
s a dalnak, dalnak add magad!
Kezdetben vala az Ige,
mit átzengett idők ívén.
Ez zengeti tovább a Szót
az emberiség idegén.
Ezt zendíti a költő újjá.
a teremtő-szót, a robbanót,
hogy kínban is csak ezt mondhassa,
ezt az öröktől mondhatót.
Ezért kiált a hegyre: Mozdulj!
Az áradásra: Csendülj!
A feketére: Válts fehérre!
A vízre: Vérré nemesülj!
A halálra Maradj odúdban!
Az életre: Ne félj, ne félj!
És önmagára, ha csüggedne:
Remélj! Remélj! Remélj!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése