Az út csendben vár az ajtód előtt,
a szél erre fújja a leveleket.
Késő délután van,
szeretkezésre a legjobb idő; a fél világ
alszik most: a hegedűk
bánatukat feledve belesimulnak
bársonytokjukba, s a szerelmesek
csukott szemmel csinálják.
Gyere vissza. El akarom mondani,
hogy mindaz, amit valaha csak félig hittem,
igaznak bizonyult, rá akarok találni benned
arra a pontra, mit még sohasem érintettem,
és virággal borítani,
azt akarom, hogy az órák másodpercként
fussanak tova, míg el nem múlik a bánat.
Gyere vissza.
Ne az utcán lustán nyújtózó napfényt figyeld,
ne várd, hogy héj nélkül nőjön a gyümölcs.
Ismered,
milyen hév tölti el testünket délutánonként,
ismered a só ízét,
az arcot, mely kezedbe illik.
Ismét érezni akarom,
milyen amikor belélegzem a szavaidat;
még egyszer érezni akarom,
milyen az, amikor meghámoznak
és egészben lenyelnek, újra meg újra.
Turczi István fordítása
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése