megújuló zöldbe, egy szál
ingben, mintha öledben
Te hoznád a virágzó fák
habselyem menyasszonyi
ruháját. Lélegzeteddel érinted
az alvó harmatcseppeket.
Tétova lépteid az úton…
csöndes derűvel cipeled
megrostált éveid.
A szőlőlugasok barikádjain
túl felegyenesedsz, megigazítod
félrecsúszott sapkád, és tüzet
gyújtasz, hogy halld a gallyak
lángoló pattogását.
Füsttől könnyes szemmel
nézem, ahogy árnyékunk
is elszáll.
Mindig menni és tenni
kell, új tavasz kínálja magát,
tág tereit lobogtatja.
Kezed lendül, magot szórsz,
bőven hinted madárnak, aratásnak.
Egy darabka földön élünk,
óriási égbolttal fejünk felett,
s belakjuk otthonunkat, mint
fészkét a hazatérő madár.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése