2026. január 28., szerda

Osváth Tibor: Sötétségben



                    








                      Ne félj, csak higgy! 
                     (Mk. 5,36.)  

Testvér, jártál már elhagyott, sötét, fagyos éjszakán? 
Eltévedve, kétségbeesve, egyedül, árván? 
Tapogatóztál-e vakon 
Pokolba hullottan, testvér? 
Emlékszel-e még, mit éreztél?  

Ugye, amikor elmerültél, nem is volt ijesztő a sötétség, 
Ugye a hátadon még gyengén bizsergett 
Elhagyott otthonod melege, 
Amit úgy vittél magaddal, 
Hogy kitart végig, útnélküli utakon, 
Dacolva jéggel, faggyal? 
Ugye hamar kirázta belőled a göröngy a langyot? 
Ugye hamar megálltál dermedten pislogva 
És szerettél volna tüzes szemeddel lyukat égetni 
A koromfeketeségbe, hogy hátha megvillan benne 
Valami fény, csöpp kis derengés. 
Ugye jéggé vált alattad a föld 
Hó sehol sem volt, a talpad megfagyott a földtől, 
A talpadtól megfagyott a lábad, 
S a vér felvitte a szívedbe a jégdarabokat.  

Ugye jó lett volna egy emberi hang társnak? 
Ugye vártad minden topogásnál, 
Hogy valahol tán mégis megszólal a sötétség. 
Valahonnan tán felhangzik, ha más nem, egy  "Hé!" 
És megindulhatsz valamerre felé. 
Ugye azt hitted, megszakad a füled 
A nagy várakozásban?  

Ugye a szemed minden vibrálását - melybe 
Csak a fájdalom szúrt bele egy kis fehérséget -, 
Ugye testvér, mindíg útmutatónak vélted? 
El is indultál tétován, egyszer jobbra, egyszer balra.  

Bántad volna is te, honnan jön a fény! 
Bántad volna is, fáklya lángol-e vagy csak gyönge gyufaszál 
Bántad volna is, ki szólít, 
Nevedet honnan süvölti szaggató füledbe a szél, 
Magas hegyoromról vagy a föld fenekéből-e. 
Csak egyszer elindulhass valamerre.  

Testvér, ugye szólni sem tudtál? 
Csak halálra váltan álltál, 
Figyeltél - vártál -,    
      Hogy majd fejed felett    
      A nagy sötét tömeg    
      Hirtelen megreped.    
      Hogy a szurok,    
      Amely már-már megfullasztott,    
      Ragyogó kékségbe bomlik,    
      S belőle arany hull le rád.  

Ugye a küszködésben rongyossá lett ruhád? 
Megvakultál, agyonfáztál, 
S már vártad, hogy fejedre száll a halálmadár.  

...És ugye testvér... emlékszel? 
Egyszer csak 
Valaki nagyot kiáltott: 
" Ki jár itt?" 
Valaki jött a sötétségből, 
Megfogta a kezed 
És egy meleg szobában 
Leültetett maga mellett.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése