kóborlásunk s víg rabságunk a fák
között, mikor a lobogó cinóber
bokrokon s a fémzöld fenyvesen át
fákat látogattunk, két néma vendég,
civódva, szétválva, szerelmesen,
míg az ágak is a jövőt figyelték,
az álom dalát, mely majd megjelen -
Előbb egy patak fürge kacagása
volt a vezetőnk a mélységen át,
de megszökött a halk homály alá s a
zokogását nem hallottuk tovább,
s e csavargás nekünk annyira tetszett,
hogy eltévedtünk. . . a fény elborult. ..
És aztán egy szamócás esti gyermek
mondta meg, hol a sűrűben az út:
az omlós ösvény fölé néma lomb hullt,
egymást óvtuk, hogy fogózz és vigyázz,
és végül a ritkuló ágakon túl
elénk tárult a völgy s a messzi ház -
Az utolsó fától karunk a félig
mohos törzset ölelve búcsúzott. ..
S virágos út vitt a gyönyörű célig,
és ég és föld színaranyban úszott.
Szabó Lőrinc fordítása
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése