Szerettem azt a sor gesztenyefát.
Azt hittem, építek itt valamit
S erős kulcsra csukom le és öles
Zárakkal zárom el és játszhatom
Az életem. De aztán elröhögtem
Az egészet, néztem, s nevetni kellett
E bús fontoskodáson. Mi ez? ... Én
E földön csak homokra építek
Mindenfelé s mást nem is akarok,
Csak élni borotválatlan, sötét
Szobákban ébredni fel és sokáig
Nem mozdulni, hallgatni, egyedül
Skandálni szavakat, kíváncsian
Piszmogni valami munkán, ami
Felesleges. Azóta élek itt
Megnyugodva s tudom, hogy holnap is
Indul vonat valahová, se ágy,
Se asztal nem köt, s nincsen kacsaláb,
Amin váram elforoghat e földön
S nem értem azt se, hogy a telefon
Nevemen áll a könyvben s elhiszik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése