amiket számodra őrzök
- olyanok mint
a tenger
amikor vihar csitultán
az ég azúrját
ringatja
és halk
suttogás
Dabi István fordítása
2016. február 18., csütörtök
Jan Walkusz: (Vedd a szavakat...)
Vedd a szavakat
amiket számodra őrzök
- olyanok mint
a tenger
amikor vihar csitultán
az ég azúrját
ringatja
és halk
suttogás
Dabi István fordítása
amiket számodra őrzök
- olyanok mint
a tenger
amikor vihar csitultán
az ég azúrját
ringatja
és halk
suttogás
Dabi István fordítása
Robertas Keturakis: Milyen sokat kérsz
Ha ideadnád nekem az árnyékodat
a mosolyod csöpp sugarát kérném
Ha ideadnád nekem a hajad hűsét
egyetlen egy szót kérnék
Bizalmat kérsz tőlem?
Igen Nem
Jóságot kérsz tőlem?
Nem Igen
Azt kéred hogy legyek a világosságod és a sötétséged
a titkod és a fiatalságod
az életed az örökléted
a lélegzeted?
Ha ideadnád nekem a hajad hűsét
Milyen sokat kérsz
pedig csak szerelmem van
egyetlen szerelmem - neked
Dabi István fordítása
a mosolyod csöpp sugarát kérném
Ha ideadnád nekem a hajad hűsét
egyetlen egy szót kérnék
Bizalmat kérsz tőlem?
Igen Nem
Jóságot kérsz tőlem?
Nem Igen
Azt kéred hogy legyek a világosságod és a sötétséged
a titkod és a fiatalságod
az életed az örökléted
a lélegzeted?
Ha ideadnád nekem a hajad hűsét
Milyen sokat kérsz
pedig csak szerelmem van
egyetlen szerelmem - neked
Dabi István fordítása
Ojars Vacietis: Óvakodjatok
Óvakodjatok a kulcslyukaktól!
Ott kúszik be a hideg
és nagy viharban
a hó.
Ott leselkedik
a kíváncsiság gonosz szeme.
Ott lopakodik be kulcsotok rokona
a tolvajkulcs.
Nemcsak
a bátorságotokat
nyitja-zárja.
Ott lakik
a ti
hajthatatlanságotok
kapzsiságotok
zárkózottságotok
és magányotok.
Óvakodjatok a kulcslyukaktól!
Dabi István fordítása
Ott kúszik be a hideg
és nagy viharban
a hó.
Ott leselkedik
a kíváncsiság gonosz szeme.
Ott lopakodik be kulcsotok rokona
a tolvajkulcs.
Nemcsak
a bátorságotokat
nyitja-zárja.
Ott lakik
a ti
hajthatatlanságotok
kapzsiságotok
zárkózottságotok
és magányotok.
Óvakodjatok a kulcslyukaktól!
Dabi István fordítása
2016. február 17., szerda
Csoóri Sándor: A járdára ejtett szőlőszemben
de mindenfelé csak öregek ténferegtek,
lassan mozogtak a verőfényben,
mint kukoricát morzsoló öklök.
Lesütött szemmel jártam köztük a parkban, a körutakon.
Nem akartam, hogy lássák: az elmúlásra engem
csak a te újra és újra kitavaszodó
tested emlékeztet.
A járdára ejtett szőlőszemben is azt kerestem:
hátha meglátom benne édes mozgalmasságod
utcai jelenetét,
az égbolttal összejátszó mosolyodat,
körülpillézve sűrűn holtsárga levelekkel.
Csoóri Sándor: Megyek s te mosdatsz engem
Isten, megmosdatsz újra
őszi esődben.
Megmosdatsz tetőtől talpig,
mintha még most is a régi,
zsoltáros fiad volnék.
Megyek a hegyre hozzád: kis, kerek
templomod körül
halott őseim beszélgetnek.
Csuromvíz minden szavuk
s kökényfa-ujjaikon is
ide-oda szaladgál sok-sok csepped.
Ki akarta,
hogy én velük és veled
egyszerre találkozzam?
egy napon, egy órában,
amikor a közelben járó fácánok szeme
az életemtől megsötétedik?
Van valahol még egy másik Isten is?
Rejtelmesebb
és akaratosabb nálad?
aki nem ígér, nem kér, nem kérdez,
nem válaszol,
de hét varjúval viteti magát
most is az égbe,
hóna alatt harang és katicabogár,
mögötte hosszan suhogó vizek,
mintha földtől az alacsony Holdig
fátyol suhogna?
Megyek s te mosdatsz engem
kívül, belül.
Nedves, zöld leveleid hűsítgetik a húsomat.
Minden lépésemre
egy-egy életet veszítek el,
egy-egy ártatlanul roncsoló bűnt –
Mintha magamat kéne
a végső életre megteremtenem.
őszi esődben.
Megmosdatsz tetőtől talpig,
mintha még most is a régi,
zsoltáros fiad volnék.
Megyek a hegyre hozzád: kis, kerek
templomod körül
halott őseim beszélgetnek.
Csuromvíz minden szavuk
s kökényfa-ujjaikon is
ide-oda szaladgál sok-sok csepped.
Ki akarta,
hogy én velük és veled
egyszerre találkozzam?
egy napon, egy órában,
amikor a közelben járó fácánok szeme
az életemtől megsötétedik?
Van valahol még egy másik Isten is?
Rejtelmesebb
és akaratosabb nálad?
aki nem ígér, nem kér, nem kérdez,
nem válaszol,
de hét varjúval viteti magát
most is az égbe,
hóna alatt harang és katicabogár,
mögötte hosszan suhogó vizek,
mintha földtől az alacsony Holdig
fátyol suhogna?
Megyek s te mosdatsz engem
kívül, belül.
Nedves, zöld leveleid hűsítgetik a húsomat.
Minden lépésemre
egy-egy életet veszítek el,
egy-egy ártatlanul roncsoló bűnt –
Mintha magamat kéne
Csoóri Sándor: Olyan semmicske, varázsos test
Ki jár az erdőn? Ki motoz?
Az előbb csak egy katicabogarat láttam.
Lassan araszolgatott nyugat felé
a megrozsdásodó fűben.
Olyan semmicske, varázsos test volt
a szálegyenes gyertyánok alatt,
mint amilyen én voltam hatévesen,
otthon, a szérűben
a földet szúrkáló villámok között.
Mégis ahogy mozgott, mocorgált:
ment vele a fény,
mentek vele a felhők
s ment vele Isten is,
nagy októberi árnyként húzva mögötte
fájós lábát.
A páfrányok, a lapuk
mind lehasaltak előttük a földre –
én meg csak álltam ott magamban
az erdő huzatos, zöld kolostorában,
s nem tudtam, hogy az égbe
vagy a földbe kell-e mennem?
Az előbb csak egy katicabogarat láttam.
Lassan araszolgatott nyugat felé
a megrozsdásodó fűben.
Olyan semmicske, varázsos test volt
a szálegyenes gyertyánok alatt,
mint amilyen én voltam hatévesen,
otthon, a szérűben
a földet szúrkáló villámok között.
Mégis ahogy mozgott, mocorgált:
ment vele a fény,
mentek vele a felhők
s ment vele Isten is,
nagy októberi árnyként húzva mögötte
fájós lábát.
A páfrányok, a lapuk
mind lehasaltak előttük a földre –
én meg csak álltam ott magamban
az erdő huzatos, zöld kolostorában,
s nem tudtam, hogy az égbe
vagy a földbe kell-e mennem?
2016. február 14., vasárnap
József Attila: Istenem, Csöndes estéli zsoltár
Istenem
Dolgaim elől rejtegetlek,
Istenem, én nagyon szeretlek.
Ha rikkancs volna mesterséged,
segítnék kiabálni néked.
Hogyha meg szántóvető lennél,
segítnék akkor is mindennél.
A lovaidat is szeretném
és szépen, okosan vezetném.
Vagy inkább ekeszarvat fogva
szántanék én is a nyomodba,
a szikre figyelnék, hogy ottan
a vasat még mélyebbre nyomjam.
Ha csősz volnál, hogy óvd a sarjat,
én zavarnám a fele varjat.
S bármi efféle volna munkád,
velem azt soha meg nem unnád.
Ha nevetnél, én is örülnék,
vacsora után melléd ülnék,
pipámat egy kicsit elkérnéd
s én hosszan, mindent elbeszélnék.
Csöndes estéli zsoltár
Ó, Uram, nem birom rímbe kovácsolni dicsőségedet.
Egyszerű ajakkal mondom zsoltáromat.
De ha nem akarod, ne hallgasd meg szavam.
Tudom, hogy zöldel a fű, de nem értem minek zöldel, meg kinek zöldel.
Érzem, hogy szeretek, de nem tudom, kinek a száját fogja megégetni a szám.
Hallom, hogy fú a szél, de nem tudom, minek fú, mikor én szomorú vagyok.
De ne figyelmezz szavamra, ha nem tetszik Neked.
Csak egyszerűen, primitíven szeretném most Neked elmondani, hogy én
is vagyok és itt vagyok és csodállak, de nem értelek.
Mert Neked nincs szükséged a mi csudálásunkra, meg zsoltárolásunkra.
Mert sértik füledet talán a zajos és örökös könyörgések.
Mert mást se tudunk, csak könyörögni, meg alázkodni, meg kérni.
Egyszerű rabszolgád vagyok, akit odaajándékozhatsz a Pokolnak is.
Határtalan a birodalmad és hatalmas vagy meg erős, meg örök.
Ó, Uram, ajándékozz meg csekélyke magammal engem.
De ha nem akarod, ne hallgasd meg szavam.
Bella István: Köztem és köztem
1.
Mintha kihaltak volna az évszakok,
megdermedt zöldben fürödnek a fák.
Egyszerre nyár, ősz és tél vagyok.
Megkövült idő. Haláltalan világ.
Nem merek élni. Lélegezni sem.
Azt hiszem néha, nem is ver szívem,
csak mímeli, hogy van, s mert fél, dobog.
Rettenetes nehéz az idebenn.
Hát élek, félek, alakoskodok.
2.
Köztem és köztem ott áll a világ,
mint a tükör arcom és mása közt.
Ha rá mosolygok, ő rám: sírni ránt.
Örömet búra, bút örömre föst.
Telet játszom: hajamat behavaztam,
de velem szemben a tükörben tavasz van:
hó hullatja szirmát, vagy meggyfa-ág
Tejútja leng, az Androméda-füst
ködöl, görgeti fényét sár, virág.
3.
De jó is, hogy nem lehet ugyanaz
soha, ami magamagának látszik.
Hogy halandóban halhatatlan havaz,
hogy a mindenben esendő-én halálzik.
De ha majd szájam elé tesznek orvul,
s mosolyom dermedő jéggé csikordul,
mint gyermek, ha befagyott ablaküvegre áhít
ráírni egy szót, ródd sóhajomra azt
az egyet, Tükör, ami belülről átvilágít.
Mintha kihaltak volna az évszakok,
megdermedt zöldben fürödnek a fák.
Egyszerre nyár, ősz és tél vagyok.
Megkövült idő. Haláltalan világ.
Nem merek élni. Lélegezni sem.
Azt hiszem néha, nem is ver szívem,
csak mímeli, hogy van, s mert fél, dobog.
Rettenetes nehéz az idebenn.
Hát élek, félek, alakoskodok.
2.
Köztem és köztem ott áll a világ,
mint a tükör arcom és mása közt.
Ha rá mosolygok, ő rám: sírni ránt.
Örömet búra, bút örömre föst.
Telet játszom: hajamat behavaztam,
de velem szemben a tükörben tavasz van:
hó hullatja szirmát, vagy meggyfa-ág
Tejútja leng, az Androméda-füst
ködöl, görgeti fényét sár, virág.
3.
De jó is, hogy nem lehet ugyanaz
soha, ami magamagának látszik.
Hogy halandóban halhatatlan havaz,
hogy a mindenben esendő-én halálzik.
De ha majd szájam elé tesznek orvul,
s mosolyom dermedő jéggé csikordul,
mint gyermek, ha befagyott ablaküvegre áhít
ráírni egy szót, ródd sóhajomra azt
az egyet, Tükör, ami belülről átvilágít.
2016. február 9., kedd
Rose Ausländer: Szerelem (VI)
Újra egymásra találunk majd
a tóban
te víz leszel
én lótuszvirág
Te hordozni fogsz engem
én meg inni téged
Egymáshoz tartozunk majd
mindenki szemében
Még a csillagok is
ámulni fognak:
ők ketten
visszataláltak
az álmukhoz
mely őket kiszemelte.
Benő Eszter fordítása
Rose Ausländer: Semmi sem marad
Napok jönnek és mennek
minden úgy marad ahogyan van
Semmi sem marad úgy ahogyan van
eltörik minden akár a porcelán
Arra törekszel
a cserépdarabokat
edénnyé illeszd össze
és sírva fakadsz
mert nem sikerül
Benő Eszter fordítása
minden úgy marad ahogyan van
Semmi sem marad úgy ahogyan van
eltörik minden akár a porcelán
Arra törekszel
a cserépdarabokat
edénnyé illeszd össze
és sírva fakadsz
mert nem sikerül
Benő Eszter fordítása
Rose Ausländer: Nyelv
Tarts meg szolgádnak
ameddig csak élek
Benned akarok lélegezni
Szomjazom utánad
Iszlak téged, szót szó után
Forrásom, te
A dühödt csillogásod,
tél-szó
Orgona-finoman virágzol bennem,
tavasz-szó
Követlek
a szendergésbe is
Betűzgetem álmaid
Egymás minden szavát értjük
Szeretjük egymást
Árvay Zsófia fordítása
ameddig csak élek
Benned akarok lélegezni
Szomjazom utánad
Iszlak téged, szót szó után
Forrásom, te
A dühödt csillogásod,
tél-szó
Orgona-finoman virágzol bennem,
tavasz-szó
Követlek
a szendergésbe is
Betűzgetem álmaid
Egymás minden szavát értjük
Szeretjük egymást
Árvay Zsófia fordítása
Rose Ausländer: Az idő
Az idő
barátom
és ellenségem
Édes gyümölcsét eszem
keserű ürmét iszom
Minden egyes óra
ámulatom
órája
Benő Eszter fordítása
barátom
és ellenségem
Édes gyümölcsét eszem
keserű ürmét iszom
Minden egyes óra
ámulatom
órája
Benő Eszter fordítása
Rose Ausländer: Könnyek
Eloltják a tüzet
amely benned perzsel
A riadt pillanat
parancsára
gördülnek szemedből
az arc ösvényein
Senki sem tarthatja fel őket
Nem kérnek tőled
engedélyt
Belső tengered
megbízható sós cseppjei
Benő Eszter fordítása
amely benned perzsel
A riadt pillanat
parancsára
gördülnek szemedből
az arc ösvényein
Senki sem tarthatja fel őket
Nem kérnek tőled
engedélyt
Belső tengered
megbízható sós cseppjei
Benő Eszter fordítása
Rose Ausländer: Ki
Ki emlékszik majd rám
ha elmegyek
A verebek sem
akiket etetek
a jegenyék sem
az ablakom előtt
sem a zöld szomszédom
az Északi park
A barátaim
talán egy órácskáig szomorúak lesznek
majd elfelejtenek
megpihenek
a föld testében
mely átalakít engem
és elfeled
Benő Eszter fordítása
ha elmegyek
A verebek sem
akiket etetek
a jegenyék sem
az ablakom előtt
sem a zöld szomszédom
az Északi park
A barátaim
talán egy órácskáig szomorúak lesznek
majd elfelejtenek
megpihenek
a föld testében
mely átalakít engem
és elfeled
Benő Eszter fordítása
Számomra ismeretlen szerző
"Mert aki meg akarja menteni az életét, elveszti, aki pedig elveszti az életét énértem, megtalálja." (Máté 16:25)
Mai Igénket remekül magyarázza az alábbi történet:
Ez egy történet a hegymászóról, aki szeretett volna feljutni a legmagasabb hegycsúcsra. Erre a nagy útra sok évi felkészülés után indult el. De mivel a dicsőséget saját magának akarta, úgy döntött, hogy egyedül mászik fel a csúcsra. Elindult felfelé.
Telt az idő és késő este lett. Ahelyett, hogy éjjeli sátrát elkészítette volna, folytatta a mászást, mindaddig, amíg besötétedett. Sűrű éjszaka borult a hegytetőre. Körülvette a feketeség, a Holdat felhők takarták el, semmi sem látszott.
Ahogy így mászott felfelé, már csak pár lépésre a csúcstól, megcsúszott és zuhanni kezdett. Csak fekete pontokat látott maga körül, és érezte az erőt, ami kegyetlenül húzta lefelé.
Ezekben a félelmetes percekben életének minden jó és rossz pillanata lejátszódott a szeme előtt. Érezte, hogy milyen közel van a halálhoz. Egyszer csak erős rántást érzett, elakadt a kötél és megállt a zuhanásban. A kötél fájón hasított a tenyerébe. A teste a levegőben lógott, csak a kötél tartotta.
Abban a pillanatban csak azt tudta kiáltani: - Istenem segíts!
Az égből váratlanul egy mély hang hallatszott:
- Mit akarsz, hogy mit tegyek?
- Ments meg, Istenem!
- Tényleg hiszed, hogy megmenthetlek?
- Persze, hogy hiszem!
- Akkor vágd el a kötelet, amivel meg vagy kötve...
Egy pillanatra csend lett. Az ember úgy döntött, hogy mégis teljes erejével kapaszkodik a kötelébe és megvárja a reggelt.
A mentőcsapat mesélte, hogyan találták meg másnap a megfagyott hegymászót. A teste a kötélen lógott, amihez oly görcsösen ragaszkodott. Csak két méterre volt a földtől...
*
Isten nem azért mond valamit, hogy értelmeddel mérlegeld, hanem azért, hogy engedelmeskedj Neki.
Mai Igénket remekül magyarázza az alábbi történet:
Ez egy történet a hegymászóról, aki szeretett volna feljutni a legmagasabb hegycsúcsra. Erre a nagy útra sok évi felkészülés után indult el. De mivel a dicsőséget saját magának akarta, úgy döntött, hogy egyedül mászik fel a csúcsra. Elindult felfelé.
Telt az idő és késő este lett. Ahelyett, hogy éjjeli sátrát elkészítette volna, folytatta a mászást, mindaddig, amíg besötétedett. Sűrű éjszaka borult a hegytetőre. Körülvette a feketeség, a Holdat felhők takarták el, semmi sem látszott.
Ahogy így mászott felfelé, már csak pár lépésre a csúcstól, megcsúszott és zuhanni kezdett. Csak fekete pontokat látott maga körül, és érezte az erőt, ami kegyetlenül húzta lefelé.
Ezekben a félelmetes percekben életének minden jó és rossz pillanata lejátszódott a szeme előtt. Érezte, hogy milyen közel van a halálhoz. Egyszer csak erős rántást érzett, elakadt a kötél és megállt a zuhanásban. A kötél fájón hasított a tenyerébe. A teste a levegőben lógott, csak a kötél tartotta.
Abban a pillanatban csak azt tudta kiáltani: - Istenem segíts!
Az égből váratlanul egy mély hang hallatszott:
- Mit akarsz, hogy mit tegyek?
- Ments meg, Istenem!
- Tényleg hiszed, hogy megmenthetlek?
- Persze, hogy hiszem!
- Akkor vágd el a kötelet, amivel meg vagy kötve...
Egy pillanatra csend lett. Az ember úgy döntött, hogy mégis teljes erejével kapaszkodik a kötelébe és megvárja a reggelt.
A mentőcsapat mesélte, hogyan találták meg másnap a megfagyott hegymászót. A teste a kötélen lógott, amihez oly görcsösen ragaszkodott. Csak két méterre volt a földtől...
*
Isten nem azért mond valamit, hogy értelmeddel mérlegeld, hanem azért, hogy engedelmeskedj Neki.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)