Európa 2020

Európa éjszaka az űrből

Dal - Európa 2020

Rónay György: Ajánlás

                        Nellinek 

Most,
halálom napjaiban
mégegyszer összegyüjtöm,
amit a földön kaptam,
barátságot, szerelmet,
hűséget, örömet,
szeretetet, ragaszkodást,
szépséget, tisztaságot,
jóságot, önfeláldozást –

és egy utolsó lendülettel
fölmutatom az égnek – –

Egyetlen vagyonom –

Fogadjátok szívesen, Mennylakók.

Reményik Sándor: Az én szobám

Nem volt ilyen szobám soha:
Alacsony kis padlásszoba,
De szeme égigérő hegyre néz
S a hegy viszont az ő szemébe.
Benne nehány bútordarab,
Oly durván összerótt, -
De visszadobnék minden földi jót,
Ha ezért kínálnák cserébe.

Ez az én remeteszobácskám.
Körül a falon fenyő, páfrány,
És vadvirág az asztalon.
Szeretteim a nagyvilágban,
Látjátok: én most itt lakom.

Az ablakokon zöld zsalu van:
Nehéz, zöld pilla a szemen,
De a szempillát nem csukom be
Virrasszon örök-éberen.

Nappal lássam, hogy fut a felhő,
Éjjel halljam, mit nyög az erdő,
S mint zúgnak körül a vizek, -

Amen. Nincs tovább. Itt hiszek.

Hidas Antal: Emberek…

Ha a párhuzamosok  az
       előre –
vagy hátra – végtelenben
       okvetlenül érintkeznek,
akkor mért, hogy a végtelentől
       épp olyan végtelen jelenben
a védtelen emberek
       egymásra találni
képtelenek?

Antal Attila: Ima méltóságért

Tarlott fák bokrok ágain 

fakó Hold fénye ring 

elsápadnom ne hagyj Uram 

ha telem rám fuvint 

szívem ha szunnyadó üszök 

számból ha kór lehel 

nyugalmad járjon át a kínt 

méltón viseljem el 

s időm hurka ha rám szorul 

ne sírjon ki ölel: 

tudja hogy aki távozik 

szabad volt s úgy megy el!

Takács Zsuzsa: Döntés

 Ez hát az óra, amikor kilépsz
a „rejtett összefüggések rendszere" mögül,
ami - mint kiderül egy közönséges, széthúzott,

vörös színházi függöny. Nem álmomban látlak?
Valóban megjelentél? Csak ki kellett, ugye,
várnom az időt? Fejedet félrehajtod,

ettől hozzád hajlok én is, arcunk szinte
összeér. Úgy jössz, mintha engesztelni
akarnál, amiért annyira szerettelek.

Megszületett a döntés - mondod.
De hogy ez mit jelent, és annyira, miért
fehéredtél el, azt elhallgatod előlem.

Fecske Csaba: Hely

az eget habos felhőivel 

mintha álmából keltve 

festette volna valaki 

szép és bizonytalan 

még nem lelte meg valódi színét 

határát a hajnali pára hálóingében 

pihen a szemérmes vidék 

az ismerős otthonos táj 

ahol mintha téged szólítana néven 

minden ösvény poros gyalogút 

a szélben doromboló görbe hátú domb

Reményik Sándor: Versenyen kívül

 Én nem futok. Nincs mért.
Nem kápráztat a pálma-ág.
Útszélen; árokparton,
A versenyen kívül
Szedem a novemberi ibolyát.
Én nem futok,
Távol a sértő zajtól, bántó fénytől
A Janus-arcú dicsőségtől,
Rendezgetem csokorba ibolyámat,
Ha valakit tarlómra fúj a szél,
A vágy, a nyugtalanság, vagy a bánat:
Más virág híján, mutatom neki
Novemberben kinyílott ibolyámat.
Ha kell: jó, ha nem: békesség neki.
Én nem futok.
Én nem akarok senkit utolérni.
Nem hatalomért, csak egy morzsa szívért
Vágyom a virágomat kicserélni.

Bertók László: Sírni szeretnénk, mint az emberek

Majd. megjöttök, hogy melegedjetek,
levetitek a fagyos maskarát,
nem firtatjátok többé, ki a szebb,
ki a gonoszabb, ki az ostobább,

a legnagyobb bűnös is megbocsát,
és nem érti, hogy mitől van meleg,
állati szag tölti be a szobát,
sírni szeretnénk, mint az emberek,

majd megtaláljuk, ami elveszett,
mert mindenki elveszti önmagát,
végtelenben dobog ó egyszeregy,
folyamatos lesz megint a világ,

majd nézzük egymást, mint a katonák,
akik túlélték, amit nem lehet.

Áprily Lajos: Menedék

S mikor völgyünkre tört az áradat 

s már hegy se volt, mely mentő csúccsal intsen, 

egyetlenegy kőszikla megmaradt, 

egyetlen tornyos sziklaszál: az Isten. 

*

Rúzsa Magdi - Most élsz

*

Maradj otthon!

Charles Baudelaire: Az albatrosz

Olykor matrózi nép, kit ily csiny kedvre hangol,
Albatroszt ejt rabúl, vizek nagy madarát,
Mely, egykedvű utas, hajók nyomán csatangol,
Míg sós örvényeken lomhán suhannak át.

Alig teszik le a fedélzet padlatára,
A kéklő lég ura esetlen, bús, beteg,
Leejti kétfelé fehér szárnyát az árva
S mint két nagy evezőt vonszolja csüggeteg.

Szárnyán kalandra szállt, - most sántit suta félsszel,
Még tegnap szép csoda, ma rút s röhejre készt,
Csőrébe egy legény pipát dugdosva élcel,
Egy másik sántikál: hé, így röpűlsz te, nézd!

A költő is ilyen, e légi princnek párja,
Kinek tréfa a nyíl s a vihar dühe szép,
De itt lenn bús rab ő, csak vad hahota várja
S megbotlik óriás két szárnyán, hogyha lép.

Tóth Árpád fordítása

S Nagy István - Máté Péter: Most élsz

Máté Péter - Most élsz


Olvad az idő, mint a halvány jégvirág,
és a tűnő boldogság majd véget ér.
Ott állsz egyedül, falevél a dombtetőn,
álmos holdfény rád köszön, s elfúj a szél.
De addig van remény, minden perc ünnepel,
Hisz mindig van remény, hinni kell, ó hidd hát el!

Most élsz, most vigyázz, hogy jól csináld,
Mert a legapróbb hibád megbosszulja önmagát.
Most élsz, most örülj, hogy szép a nyár,
Most örülj, hogy van ki vár, és a két karjába zár.

Múló örömök sivár létünk színpadán,
Mikor egy szó hallatán dobban a szív.
Sajnos vége lesz, tudjuk már a kezdetén,
Túl az álmaink ködén a semmi hív.
De addig van remény, minden perc ünnepel,
Hisz mindig van remény, hinni kell, ó hidd hát el!

Most élsz, most vigyázz, hogy jól csináld,
Mert a legapróbb hibád megbosszulja…

*

Maradj otthon!

Parancs János: Az alvó nő

Balogh András: Alvó balerina


Combját összeszorítva alszik.
Két keze combjai közt.
Féloldalára dőlve,
magzati pózban,
mint profán látomás.
Ártatlan és kiszolgáltatott,
mint az álmában meglepett,
lemészárolt zarándok
az útmenti fa árnyékában.
Vagy ki tudja? Parázna vágyat
ébreszthet bárkiben, aki látja.
Fátyolfelhő mögött a Nap:
bikavérvörös pára borítja.
Erőszakra ingerel
Mozdulatlan boldogsága,
halk pihegése, mocorgása.
Kirajzolódó, lágy hajlatain
kutakodva siklik a szem.
De nem fenyegeti semmi veszély,
most még óvja az ég.

Háy János: Láttam őket

Láttam őket januárban,
és láttam őket februárban,
és láttam őket egész évben.
Nem voltak se jók, se rosszak,
se kicsik, se nagyok nem voltak.
A markuk tele, a szívük üres,
az üresség lehelte össze őket.
Közülük senki sem keres,
közülük senki nem talál,
közülük senki nem keres,
mert úgy tudja, nem talál.

Láttam őket egész évben.
Nem voltak se jók, se rosszak,
nem mérgezték magukat éjjel,
nem hagytak el feleséget,
maradtak benne az ürességben.
Nem nyüszítettek, nem akarták,
hogy a világ így érjen véget.
Az üresség a szív böjtje, és a szívet
nem táplálták, de enni adtak

a húsnak és enni adtak a vérnek.
Nem vonyítottak, csak hallgattak,
mint a jóllakott vadak,
benne az ürességben.

Volt házuk, autójuk, mindenre biztosítás,
nem érhette őket váratlan kár,
alapelvük volt a biztonság.
Otthonosan mozogtak időben és térben,
mintha nem volna számukra
a mindenségnek pereme és széle.
Nem áldozták föl magukat,
akik áldozatot hoztak, már
meghaltak régen, hogy kik voltak,
ne kérdezd: nem emlékszem.
Nem fájt nekik a bent,
és nem fájt nekik a kint,
nem örültek  se egésznek, se résznek,
ragaszkodtak ahhoz, amiben éltek,
ragaszkodtak az üres térhez.

Láttam őket reggel, este, délben,
épp átszámolták a jövőt pénzre,
és lemondtak valamiről,
egészségtelen ételről, egy új nőről,
szerelem, nem. Ők semmit

nem kezdenének elölről.
Láttam őket a vízparton
derekukról a zsír már nem ég le,
mindennap fürdenek mégis,
rosszabb a szaguk, mint régen.
Egyből lesz kettő, kettőből
a három, háromból a négy lesz.
Ismerik, milyen a világ működése,
minden feladat és kényszer,
a legjobb, ha senki semmit nem érez.

Láttam őket januárban, és
láttam őket februárban, láttam
őket egészen közel hozzám,
hogy szinte már bennük voltak,
és láttam őket egészen messze,
ahonnét már nem látszottam.
Nem voltak se jók, se rosszak,
se kicsik, se nagyok nem voltak.,
nem nyüszítettek, halkan
működtek, mint a korszerű gépek,
mintha a világ, amit látnak,
soha nem érne véget.

Imre Flóra: Ronsard bevallja korát

Nos ifjú nem vagyok, őszül is a fejem
itt fáj ott fáj s bizony nem is mindig a szívem
ma már én kedvesem még neked se ígérem
hogy csak te és csak én és csak a szerelem.

Nem mondhatom, hiszen kacérkodik velem
már az is aki majd lassacskán eljön értem
s akinek nem lehet nemet mondani mégsem
akárhogy is veled van tele a szívem

Ne várass hát soká, hallgasd meg a dalom
ha rá bírsz nézni még egy ilyen vén legényre
féligzárt ajkaid engedd hadd csókolom

Tied az ifjúság szépséges és veszélye
ha nem is érték legalább hatalom
használd s örülj neki de irgalommal élve.