Kora: Huszonnégy év.
Haja: Barna. Szeme:
Kék is lehetne, de az is barna lett,
Belehalt az ősz, mikor született.
Arca: Ovális. Homloka: Fehér.
Vádlott lett. S nem tudja, miért.
Vád:
Szereti a csendet, holdfényes álmot.
Néha kezébe fog egy mese-husángot
S gondba-fúlt lelkéről elveri a bút.
Utálja a Kartelt. És a Háborút.
Vád:
Kicsit ábrándos, csodakergető.
Hiszi, a földre újra eljön Jézus,
Ki az Egyenlőség, Igazság és az Út.
Hiszi, hogy újra eljön Ő!
Vád:
Egy kissé, kissé bizony fiatal
S az élettől már mindent megtanult.
Új jövőnek harangját kongatja,
Mi dicsőbb s szebb lesz, mint a múlt!
Vád:
Éneke néha túlontúl merész,
Újzengésű, dacos, mélyet kongató.
Szava mégis a pusztába kiált,
Mint Sina-hegyén a prófétaszó – …
Vád:
Csillagot les hosszú éjszakákon,
Látomást lát, fénylő utakat keres.
Végigvágtat a magyar ingoványan,
Mint Gellért, legendás vándorszekeres,
Vád:
Istent és hazáját nagyon szereti.
Gyűlöli a lompos, cifra, úri szót.
Szent Pusztaszernek ős-dalát dalolja,
A gőgöset és örök lázadót…
Vád:
Hogy kissé korábban született
S vállal nagyobb, mint a többiek.
Forrás, vizében szárnyas csillagok,
Meríthessenek belőle több hitet…
Vád, vád után… S újra, újra vád!
A Bíró néz s arca épp olyan,
Mint a mélyből titkosan feltörő
Örökváltozású idegen folyam…
A Bíró néz… Újra, újra kérdez.
Bűnei… – Adatok – A vádak ezek …
Fejem lehajtom, magamban mondom:
Minden igaz. Én nem fellebbezek.
ítélet zúg. S a messzi, messzi kékből
Fejemre száll nagy, tüzes korona,
Kínzóm, gyötrelmes, szép poétasors
És nem vehetem le róla soha!
Csak állok, állok tehetetlen, szótlan,
Piros higanyként lobog fel a vérem.
Fölöttem a sors végzése harsog:
A vádlott bűnös!
Arra ítélem, hogy éljen!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése