szemem titkok aljára merült
zúzalékában rémülten kuporog a világ.
Veled szárnyalok leomlott hegyekre,
a horizont redőnye mögé szakad
az égboltból kiszakadó váratlanság.
Veled ölelem az üres pillanatot,
hidegbe száradt lombok alatt
vacog kiszáradt testem körvonala.
Veled lobogok kihűlt kráter szélén,
gyanakvásom zsenge hajtásait
eltiporja a rontó varázs lábnyoma.
Veled dalolok néma tátogásban,
szavaim remegésébe szakad
a fénytelenség homokba fulladó zápora.
Veled építem a leomló falakat,
s kezemben elhamvad a gyönyörűségbe
forrósodott árnyalakok lángoló ostora.
Veled halok végleg halhatatlanságba,
csillagok nedvéből szűröm szívedbe
a távlatokban nyüzsgő szépség aranyporát.
Veled zuhanok a pokol párkányára,
s létemben virrasztom a förtelembe felmagzó
önsajnálat bűnbe kövesedett virágzatát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése