2024. július 18., csütörtök

Trausch Liza: Gondolatvirágom gyökere




" Ismerd meg gondolataimat!" 
Zsoltár 139,23b  


A másik fő gyökér a gondolatvilágom. Ebből lesznek a cselekedetek. A gondolatvilágodban mondogatod, aztán jönnek a sértő, goromba szavaid, amik - ha odavágod - már tettek. Ma még kérheted: Uram, segíts meglátnom, hogy a bálványozó szeretetemből, a számító gondolataimból milyen gyümölcsök lettek. Mindig azokra haragszol, akik nem azt teszik, amiket vártál volna tőlük. Istennel szemben milyen kapcsolatban vagy? Akkor engedelmeskedsz, ha eszeddel érted, hogy ezt érdemes megtenni? Valaki egyszer így mondta: nem értem az Isten dolgait. Azt mondtam: ha értenéd, ő nem volna Isten. Az emberi gondolatokat értheted, az Övét soha. Bizalomból kellene engedelmeskedned! Szeretetből, látatlanból. Ne engedd, hogy az eszed kezdjen el okoskodni és vezetni. Akit az esze vezet, az eszeveszett. Ha útjaidat magad választod meg, azok nem Isten útjai. " Minden féltett dolognál jobban őrizd meg szívedet, mert abból indul ki minden élet" (Péld 4,23). Minden életút! A hiú, önző, magadat szerető, szeszélyes szív ebből lesz az életutad, az elromlott házasságok, a gyerekek, akikkel nem tudsz együtt élni. Ez az út a gyökérből indul ki, az érzelem- és értelemvilágodból, a szívedből. Ezért mondta ki a jobb lator csendesen: "Mi ugyan méltán." Ami velem történik, méltán van. Nyisd ki a szemed, ne bújj el, lásd meg, mi lett abból, ami a szívedben van. Az egész életeddel kerülj most oda az egyetlen, drága, szerető Orvos szemei elé. Egyedül ő látja át életed bajait. Az ő ígérete így szól: " Útait láttam, és meggyógyítom őt. Vezetem őt, és vígasztalást nyújtok néki" (Ézs 57,18).     

Forrás: részlet Trausch Liza "... beszéded megelevenít ..." - Áhítatok minden napra című könyvéből.

2024. július 17., szerda

Sebestény-Jáger Orsolya: Napkelte




Új nap. Ámulva nézem, ahogyan reggelig 
körülöttünk cseppenként a világ, 
miként egy szent serleg, 
fényeddel megtelik.

Sebestény-Jáger Orsolya: Előbb a vágy múlik el












Előbb a vágy múlik el, 
azután lassan elmúlik az élet, 
mint földre lehulló gyümölcs, 
ha dolgát végezve bölcsen beérett. 

Ha kell, sirasd el, de főleg, 
maradj mindig őszinte magaddal. 
Itt voltál és tetted, amit tudtál. 
Nem voltál rossz, de nem is voltál angyal. 

Mag voltál és hús, íz és erő, 
rejtőző és bátor, miként a Lényeg. 
A többi semmit sem számít, 
mert a tűzben csak az nem ég meg, 

amiről tudtad, hogy ajándék, 
s nem tartogattad önzőn magadnál. 
Előbb a vágy múlik el lassan, 
hogy akkor is indulj, ha inkább maradnál.

Áprily Lajos: Carpe diem…









Most értelek meg, réges-régi szó. 
Más így nem érthet, csak a búcsuzó, 
ki kedves arcokat lát s nyugtalan, 
mert tudja, hogy már nem sok napja van. 
Carpe diem… Jöjj, drága napsugár. 
Legyen minden napom aranypohár, 
aranypohárban aszubor legyen, 
mely fenn termett a hervadó hegyen, 
olyan bor, melynek alján nincs salak, 
olyan bor, melytől pezsdül az öröm, 
hogy mondhassam, ha csendes óra jön 
s napomnak esti számadása vár: 
öregség kincse, szép aranypohár, 
ma végső cseppedig kiittalak.

Érsek Zsuzsanna: Amikor elmentél

Akkor elkezdtek zokogni a fák. 
Fehér könny-szirmukon barna gyászkeret. 
Lassú sóhajtással takarták el könnyű léptedet.  

Akkor hirtelen hideg lett a szél. 
Szivárvány-lelked rebbenése idézte a telet. 
Éreztem, ahogy apró tested, testemben megremeg.  

Akkor egy pillanattá vált az idő, 
és a másodpercmutató 
remegve indult tovább, 
hogy mutasson valami jelent, jövőt, 
hogy a fájdalom lélegzete
képes legyen elhagyni a tüdőt, 
hogy a szív ritmusa 
tűrje a vonat zaját, 
hogy könnyed legyen
harmat a réteken, 
hogy mosolyod legyen 
a tündöklő napsütés, 
hogy hangod legyen 
az örök dallam…  

Mart a nélküledtudat 
könyörtelen kínpadján égve 
nincs más vigasz…  

Akkor a hideg szélben zokogtak a fák, 
akkor a síró fák közt megjelent a tél, 
akkor megnémult a ketyegő idő, 
amikor mosolyogva mentél 
a fénylő tavaszon át 
egy másik végtelenbe.

2024. július 16., kedd

Ágai Ágnes




Nem mondhatom el 
sóhajos álmaimat, 
és apróbb kis vétkeimet sem, 
csak álcázott fájdalmamat hordom 
nélküledségem bús napjaiban, 
és úgy idézlek föl meg-megújulón, 
mint kiszáradt meder 
a csobbanásos, friss hullámverést.  

Horváth Lóránd: Tanács




Csak messze nézz és tiszta szívvel,   
Tűrj fájdalmat s jóságot vérzel,  
Belülről nézz, úgy látsz igazán  
És hittel élj, sohasem ésszel.   

Karaffa Gyula: Ima

Mennyei Atyánk! Te szabad akaratot adtál 
nekünk, s mi azt tesszük, amit csak akarunk. 
Nem telhet el úgy sohasem egyetlen napunk, 
hogy ne hallanánk szörnyű háborúkról híreket, 
ne hallanánk, hogy hol itt, hol ott öljük egymást, 
mi meggondolatlan emberek. Tudom jól, a Te 
akaratod meg nem másítod, és csak hagyod, 
hadd tegyük azt amit… nem emeled fel hangod. 
Elmondtad ezerszer, s míg az ember fel nem ébred
mély és erkölcstelen álmaiból, addig Te sem teszel 
lépéseket. Mert nem büntetsz. Büntetjük magunkat 
mi eleget. Lám most is a választott népedet támadták 
s ő kegyetlenül visszavág. Hogy lehetne béke? Vége! 
Az nem jön vissza soha már, míg emberek élnek az 
olajfák alatt. Míg a mennyei Jeruzsálembe nem kerül 
az, ki oda kerül. Látom, vége az emberiségnek. S Te hagyod. 
Jól teszed Uram! S én is csak egyetlen egyet kérek Tőled: 
Ha lehet, tedd könnyebbé a halált, a szenvedéseket.

2024. július 15., hétfő

Lázár Bence András: Egyikünk sarkát sem éri víz










Tavasz lehetett, vagy éppen tél vége 
még, óvodába jártunk el. Anyám délután 
jött értünk, dolgozott.  

Amíg kinn vártunk a húgommal, 
tócsákat ugráltunk át. Megegyeztünk 
az nyer, akinek még a sarkát sem éri víz, 
ezt többször szinte mindennap. 
Majd összesítettük az eredményt.  

Olyan volt az egész, mint egy kötelező 
feladat, megtanulni, amit csak egy tócsa felett 
szabad, dönteni, elhatározni bizonyos dolgokat.  

Anyám furcsállta, mért ugrunk át minden 
kis vízfoltot útközben is, talán azóta 
sem érti.  

Ha sütött a nap néztünk tükörképet, 
játszottunk az árnyékokkal. 
Igazat tettünk hamis mellé.  

Most is eszünkbe jut, ha tavasz van vagy 
éppen tél vége még, és mindketten tudjuk: 
ebben a harcban nincs győztes, 
egyikünk sarkát sem éri víz, 
tükörképeinket megvilágítja a nap.

François Villon: A haláltánc-ballada

Ott ült a Császár. Dús hajában 
hét csillag volt a diadém. 
Rabszolganépek térden állva 
imádták, barna köldökén 
a Göncöl forgott, válla balján 
lámpásnak állt a holdkorong: 
de a bohóc sírt trónja alján: 
„ Mit sírsz” - rivallt reá - „ bolond, 
nincs szív, mit kardom át ne járna, 
enyém a föld!”... S hogy este lett, 
egy csontváz tántorgott eléje 
s elfújta, mint a porszemet. 
- Kényúrként éltünk mindahányan, 
s az évek szálltak, mint a percek, 
véred kiontott harmatával 
irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!  

Gót ablakában sírt az Orvos: 
„ Uram, nektárod merre nő, 
amely ír minden kínra s melytől 
meggyógyul minden szenvedő?” 
S az ajtó nyílt: keszeg magiszter 
táncolta végig a szobát, 
kezében mély ólomkehelyből 
kínálva színtelen borát: 
„ Igyál, e nedv hűs, mint a mámor, 
s nincs seb, mit heggel nem takar, 
igyál testvér; e mély pohárból, 
csupán az első korty fanyar.” 
- Kontárok voltunk mindahányan, 
s az évek szálltak, mint a percek, 
véred kiontott harmatával 
irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!  

A kútkávánál állt a Gyermek, 
szakadt gyolcsingecskében, s rőt 
topánban, s nézte lenn a vízben 
képét, mely játszani hívta őt: 
... „Ha jössz: a holdleánytól este 
a cukrot süvegszám kapod, 
s minden pirosló reggelente 
békákon ugrálunk bakot.” 
„ Jövök már!“ - szólt, s a kútvíz nyálas 
siklót dagasztott zöld hasán, 
míg a Halál vihogva vitte 
anyjához a vörös topánt.
- Balgán játszottunk mindahányan, 
s az évek szálltak, mint a percek, 
véred kiontott harmatával 
irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!  

Repedt tükrénél ült a Céda: 
„ Hajamnak árja még veres, 
miért, hogy már a régi léha 
seregből senki sem keres? 
Ölem még izzó csókra éhes, 
mellem rózsája még kemény...” 
S az ablakon röhögve lépett 
be az utolsó vőlegény: 
„ Hopp, Sára, hopp, gyerünk a táncra, 
ma: holt szerelmeid torán 
hadd üljön nászlakomát a lárva 
ágyékod hervadt bíborán!” 
- Buján fetrengtünk mindahányan, 
s az évek szálltak, mint a percek, 
véred kiontott harmatával 
irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!  

Éjjel borult a háztetőkre, 
s kuvikhang szólt a berken át, 
midőn a Bankár útnak indult, 
elásni véres aranyát. 
Az útkereszten vasdoronggal 
hét ördög várta s a Halál; 
s mikor kardot rántott, a csontváz 
fülébe súgta: „ Mondd, szamár, 
szamár, mit véded még a pénzed? 
Meghalsz s a kincset elviszem, 
s a kincs helyett eláslak téged, 
akit nem ás ki senki sem.” 
- Kufárok voltunk mindahányan, 
s az évek szálltak, mint a percek, 
véred kiontott harmatával 
irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!  

Aranypárnáin ült a Dáma, 
s üvöltve sírt: „ ne még, ne még ”, 
de ő már átkarolta drága 
csípői karcsú, gót ívét, 
„ engedj csak még egy lanyha csókot, 
még egy gyönggyel kivarrt ruhát, 
engedj csak még egy buja bókot, 
még egy szerelmes éjszakát “ - 
de ő, rút foltot festve mellén, 
mely, mint a rákseb, egyre nőtt, 
fehér testét nyakába vette 
és vitte, vitte, vitte őt. 
- Tunyán henyéltünk mindahányan, 
s az évek szálltak, mint a percek, 
véred kiontott harmatával 
irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!  

Tüzénél állt az Alkimista, 
s óráját nézte, mely lejárt. 
„ Isten vagy ördög: egy napot még, 
amíg megoldom a talányt, 
a végső, nagy talányt, amerre 
görebjeimnek ezre vitt, 
csak egy napot még, mert 
megfejtem, megfejtem holnap alkonyig.” 
„ Nem fejted” - szólt a hang - „ nem fejted ” 
s vállára tette jéghideg 
kezét, míg felrobbant a lombik: 
„ Aludni mégy most, mint a többiek.” 
- A Titkot űztük mindahányan, 
s az évek szálltak, mint a percek, 
véred kiontott harmatával 
irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!  

Pestis-csengőkkel jött a dögvész, 
s a reimsi szentegyház előtt 
húsvét vasárnapján derékon 
kapta a hájas Püspököt: 
„ Néked szereztem ezt a nótát, 
gyerünk, nagyúr! Csengőm csörög - 
légy pápa, vagy próféta, rózsás 
hajnalködökbe öltözött, 
légy szent püspök, vagy rút eretnek, 
ki ég a máglya kormain, 
misézhetsz lenn - én fenn nevetlek 
a dómok csonka tornyain!” 
- Álszentek voltunk mindahányan, 
s az évek szálltak, mint a percek, 
véred kiontott harmatával 
irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!  

A vén Paraszt már tudta s várta 
alkonytájt kinn az udvaron: 
„ Görnyedt testünknek nincsen ára, 
s úgy halunk meg, mint a barom. 
Kaszás testvér! Sovány a földünk! 
könyörgöm, egyet tégy nekem: 
ha elviszel, szórd szét trágyának 
testemet kinn a réteken!” 
Ő rábólintott s vitte lassan, 
s úgy szórta, szórta, szórta szét,
mint magvető keze a búzát, 
vagy pipacsot az őszi szél. 
- A földbe térünk mindahányan, 
s az évek szállnak, mint a percek, 
véred kiontott harmatával 
irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!  

Faludy György fordítása

2024. július 14., vasárnap

Csorba Győző: A határban




Nagy játéktér a tág határ, 
de nincs játszó gyerek. 
- Mégis van: a szél a búzákon, 
lám, végighempereg.

Bob Gass: Krisztus által képes vagy rá




„ Mindenre van erőm Krisztusban, aki megerősít engem.” 
(Filippi 4:13) 


             Pál ezt írja: „ Mindenre van erőm Krisztusban, aki megerősít engem” (Filippi 4:13). Pál hitt abban, hogy képes megbirkózni bármivel, amit az élet rázúdít. Te is hiszed ezt? Mi az, ami megijeszt, és arra késztet, hogy azt mondd: „ ezt nem bírnám ki”? Hirtelen elveszíteni egy szerettedet? Váratlan betegséggel szembenézni? Felnőtt gyermekedet két kisgyermekkel visszafogadni az igényesen tiszta és nyugodt házadba, miután évekig üres volt fészek? Szigorú diétát tartani, mert az életed múlik rajta? Szoros költségvetést felállítani, nehogy a bank lefoglalja az otthonodat? Váratlanul arra kényszerülni, hogy fogyatékkal élő, idős szülődről gondoskodj? A legtöbb ember életében van valami olyan helyzet, ami tényleg lehetetlennek tűnik számukra, valami, amiről nem biztosak, hogy kezelni tudják. Az igazság az, hogy bár bizonyos helyzetek nemkívánatosak vagy rendkívül nagy kihívást jelenthetnek számunkra, Isten azt mondja, hogy bármire képesek vagyunk, amit meg kell tennünk az életben. Nem azt mondja, hogy minden egyszerű lesz; nem ígéri, hogy élvezni fogunk minden apró teendőt, de élvezhetjük az életet közben. Hogyan? Annak ereje által, aki belső erőt önt belénk. Ha pénzre van szükséged, leveszed a bankszámládról. Ha az autódból kifogyott az üzemanyag, elmész tankolni. Tehát, amikor az élet túlterhel, imádkozz, és meríts Isten kegyelméből, szeretetéből, erejéből és útmutatásából!

Forrás: maiige.hu

Weöres Sándor: Dsida Jenő emlékének

Oly szomorú, ha nemes fát tép ki a szél gyökerestől.   
Fájdalmas, ha a mű csonka lesz, abbamarad. 
Csonkán is rege-kincs a Tiéd – – de kivánhat a lélek   
porba-lökött hontól üdvöt a tiszta dalért? 
Hogyha ez őr-népben van erő még, óvni a kincset,   
Téged, Széphangú! nem feled el sohasem.

2024. július 11., csütörtök

Leleszi Balázs Károly: Szeretni valakit




Szeretni valakit azt jelenti, 
hogy a bajban is ott vagyunk mellette; 
s megtanuljuk azt a verset, 
amit ő könnyei közt térden állva írt meg - 
és elszavaljuk neki, amikor a világ 
teljes súllyal nehezedik rá.

Leszeli Balázs Károly: Látás képessége




Mert a láthatatlan dolgok ott gyökereznek  
a láthatóban 
Mintha látnád azt, ami… 
A mérhetetlen távolságot 
levegő áramlását 
a levegőben, fény terjedését, kövek porladását   
Akár szívem dobbanását a Te szívedben.