arcod hűvösét, jó illatú hajad,
rejtőzködő örömöd, kezed mozdulását,
gondolataid finom gázlóit.
Alkudozom a settenkedő elmúlással.
Elhaladsz előttem: vallatom a tájat,
remegő falevelek mesélnek rólad,
zivatarok eső susogása árulkodik,
s te állsz az ablak előtt védtelenül,
érzed, hogy nem engedelmeskedik a szíved,
botlik ebben a hiábavaló időben.
Elhagysz, de megaláz a hiány,
térdedhez, látod, nem menekülhetek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése