Wass Albert

„ Otthon az, ahova hazatérsz. Ahol valaki vár este. Ahol ismered a fal kopásait, a szőnyeg foltjait, a bútorok apró nyikorgásait. Ahol úgy fekszel le az ágyba, hogy nem csak alszol, hanem pihensz. Nem csak pihensz, hanem kipihened magad. Kipihened az életet, az embereket, mindent. Ahol otthon vagy, az az otthon. Nem kell hozzá sok. Elég egy szoba. Ha tízen vagytok benne, az se baj. Ha mind a tízen egyek vagytok ebben, hogy haza tértek, amikor este hazatértek. Nem kell hozzá sok, csak egy szoba és egy érzés. Egy egészen egyszerű állati érzés: hogy ma itt élek. Van egy ágy, amiben alszom, egy szék, amire leülök, egy kályha, ami meleget ad. És hogy ebben a körülöttem lévő széles, nagy és furcsa világban ez a kis hely nem idegen és ma az enyém. Jól érzem magamat benne, ha kinézek az ablakon és kint esik az eső, vagy süvölt a szél. És hogy ha ide este bejövök, meglelem azokat, akik még hozzám tartoznak. Ez az otthon. Minden embernek módja van hozzá. Egy szűk padlásszoba is lehet otthon. Egy pince is. Még egy gallyakból összetákolt sátor is otthon lehet. Ha az ember önmagából is hozzáad valamit. Elég egy szál virág, amit az útszélen találtál. Egy fénykép, amit éveken keresztül hordoztál a zsebedben. Egy könyv az asztalon. Egy ébresztőóra. Mit tudom én: ezer apró kacat ragad az emberhez útközben. (. . . ) Ha mindezt érezni tudod: nem vagy otthontalan a világon.”  

Kiss Benedek: Hogyan szeress?

Szeretned engem nem akkor kell,
mikor én is hitben csodállak –
akkor kell a szereteted,
mikor a kíntól meg se látlak.

Amikor ki sem látszom a szennyből,
akkor simítsd meg arcomat.
Csak akkor maradhat tenyereden
szerelmes pecsét-lenyomat.

Mikor rajongok, észre se vedd,
de tudj róla, ha bunkóz a bánat.
Akkor kell a szereteted,
ha megadnám magam már a világnak.

Amikor törpék barackja a fejemen,
amikor rohannék béna lábbal,
amikor alázottan, verten
egyezkednék már a halállal.

Akkor szeress tavaszba újra,
akkor legyél óvón mellettem,
különben riba vagy, ki imádtatja
magát, s úgy nem lehetsz
a szerelmem.

Kamarás Klára: Őszi levél...

Ez már a másik ősz... a fáradt. 

Szél kerget tört virágot, ágat. 

Hová lett az arany lomb, 

lángoló, szép levelek 

tarka varázsa? Elmúltak... mint az idő, 

lásd, együtt süllyedtek a sárba. 

Dér fedi már a mezőt, 

mint szívem a bánat... 

Fázós köd fekszik a tájon... 

Vágyom utánad...   

Orbán Balázs: A csend harcosa

Engem csöndre nevelt az élet,  

Én mindig csendes voltam  

És ha mással harcolnom kellett.  

Önmagammal harcoltam.     

Én nem néztem a jót, a rosszat -  

Sokszor elbántak velem.  

S tudtam, hogy ocsmány a bűn, de  

Ocsmányabb az, aki bűntelen.     

Én kárhozott vagyok, ki bűnét  

Szenvedi és ismeri,  

Súlyos vétkekkel terhes, hogy majd  

Megbocsássanak neki.     

Én nem hiszek a tisztaságban,  

Mert nincsen tiszta ember,  

De tisztelem azt, kit az élet  

Felitat küzdelemmel.     

Szeretem, ki megtörtségétől  

Rogyva fekszik és hallgat  

S az utolsó szó jogán magához  

Ragadja majd a hatalmat.     

Mert szemében örök szikra ég,  

Szeme tükrözi az eget,  

Benne szikrázik a messzeség,  

Mely kibontja a fényeket.     

Mert kit csöndre nevelt az élet,  

Annak hosszú s könnyes az út.  

S ha minden csatát el is veszít,  

Ő nyeri meg a háborút!

Nagy István Attila: Haldokló idő

Nem csak egyetlen napon, 

veled virrasztok minden pillanatban, 

nem csak egyetlen napon - 

látlak minden elzuhant éjszakán, 

nem csak egyetlen napon 

találok rád papír szívvel - 

fájdalmas és boldog üvöltésem 

szerteszórja az unott konvenciókat, 

mert régóta ízlelgetem a lábad nyomát, 

iszom tenyeredből 

véget nem érő vallomásaidat, 

ölelésed hurkában 

megsemmisülni vágyom minden nap 

ebben a szűkre szabott, 

haldokló időben.

Nagy István Attila: Vallatóra fogom

Vallatóra fogom a villámfényes tájat, 

arcod hűvösét, jó illatú hajad, 

rejtőzködő örömöd, kezed mozdulását, 

gondolataid finom gázlóit. 

Alkudozom a settenkedő elmúlással. 

Elhaladsz előttem: vallatom a tájat, 

remegő falevelek mesélnek rólad, 

zivatarok eső susogása árulkodik, 

s te állsz az ablak előtt védtelenül, 

érzed, hogy nem engedelmeskedik a szíved, 

botlik ebben a hiábavaló időben. 

Elhagysz, de megaláz a hiány, 

térdedhez, látod, nem menekülhetek.

Epstein Ágnes: Rossz kedv

Csalódtam a télben 

nem hideg 

nem havazik 

nem lep el mindent 

tisztán, ártatlanul 

nem tud igazi lenni 

Mikulással, Lucával, 

Karácsonnyal, Szilveszterrel. 

Nincs is igazi tél, 

az elmúlt, 

mikor elmúltam 

gyerek lenni.  

Epstein Ágnes: Fájdalom

Sima kavics 

csobban 

fodrozódó vízben 

elmerül 

ott van lenn 

és ott is marad 

mint a lélek sebei 

láthatatlanul léteznek.

Lauri Pohjanpaa: Ősz

Két varjú bóbiskál sötéten, 

szántóföld szélén, egy sövényen.     

A nagy nádas melle barna már, 

szürke az ég. Esik. Őszre jár.     

 " Lassan a darvak is elszállnak”- 

mondja az egyik a társának.     

Hosszú csend… A másik visszaszól: 

„ Biz ők is elszállnak”- válaszol.     

Áznak. Nem törik meg a csendet. 

Tó színén az eső dalt penget.     

Csőrével az egyik hátranyúl, 

a másik hunyorgat szótlanul.     

Szárnyuk közé nyakuk behúzva. 

Esik. Csend… A mező be’ puszta!     

A fekete föld elszenderül. 

Édes szagot küld egy messze csűr.     

Két ázott, vén varjú sötéten 

töpreng, bóbiskol a sövényen.     

„ Hát…” – egyik így szólal meg végül, 

másik felriad, menni készül.     

„ Jól eldiskuráltunk! Szeretném, 

ha holnap is lenne szerencsém.”     

Képes Géza fordítása   

Robert Desnos: Tündérmese

Már ki tudja hányszor akadt 

Férfi aki egy nőt szeretett. 

Már ki tudja hányszor akadt 

Nő aki egy férfit szeretett. 

Már ki tudja hányszor akadt 

Nő vagy férfi aki 

Nem szerette azt aki őt szerette.     

De csak egyszer 

Talán csak egyetlen egyszer akadt 

Egy nő meg egy férfi aki egymást szerette.     

Somlyó György fordítása

Bella István: Elégiák

És bebugyolált engem az isten illatos levegőbe,
füvet teremtett, madarat, gyönge állatot, hogy játsszak,
teremtett virágokat – tőlük tanuljam el a nevetést,
elrendelte a tüzeket – szenvedjek, szerelmesedjek.

Mielőtt megszülettem, egyetlen anyaméh volt a világ.

*

Este van, csutkalovaim kiitták a délután fényes pocsolyáit,
s belenyargaltak a tűzbe, a sparherd kormos mezőibe;
ez vizet forralt, piros kenyeret hozott hátán a másik,
a harmadik csak lehajolt hozzám, tüzet evett tenyeremből, melegített.

Felnőttem. Mint megrögzött labda, elpattan tőlem a szabadság.

*

Már fénylik a csönd, édesem, este van, bontsd meg az ágyat,
a gyűrött szántókat simítsd el, rázd fel a rétet,
igazítsd el a kemény, dagadó dombokat és a csikorgó,
vassodronyos éj peremén ülj le és szólj rám:

Ez itt a világ széle, te bolond, nézz rám, s hazatalálsz.

Trausch Liza: Megkoronáz

" Aki megváltja életedet a koporsótól, kegyelemmel és irgalmassággal koronáz meg téged." 

Zsoltár 103,4  

      Egy megváltott élet az új élet. A tested koporsóba jut. Az életed nem! A lelked nem kerül koporsóba, ha Jézust megismered, ha az Övé vagy. " Megváltja életedet a koporsótól." Egyre tágasabb térre kerülsz. Egyre bővebb lesz a szeretetköröd, egyre több embert tudsz szeretni, egyre nagyobb lesz a szívességed, az irgalmasságod, a megbocsátókészséged. Egyszer majd belekerülsz abba az örökkévaló életbe, ahol sem idő, sem tér nem szorít már. Tovább mondja az Ige: " Kegyelemmel és irgalmassággal koronáz meg téged." Egy korona, ami láthatatlan, és mégis látható. Isten kegyelmének és dicsőségének koronája. Amikor Jézus lejött a hegyről, sugárzott az arca. Rajta volt a kegyelemnek és irgalmasságnak a koronája. Valahol tíz embert akartak kivégezni. Az utolsó pillanatban valaki kilépett közülük. A kivégzők közül egy a helyére ugrott. - Megőrültél? - kérdezte a társa. - Tíz koronát láttam lehullani az égből, egynek alája álltam. Az Úr meg akar koronázni. Szeretne kihozni a kényszerek életéből egy új életre, amelyen a Szentlélek bélyege van, amely elpecsétel a teljes váltság napjára. A középkori szentek feje fölé pléhkoszorút tettek. A glóriát akarták ábrázolni, a világosságot, ami körülveszi őket. Internáltként nagyon jó kapcsolatban voltam az őrökkel, rendőrökkel. Az érkező látogatók hosszú sorban várakoztak. Egyik rendőr odajött hozzám, és azt mondta: hárman jönnek magához. Kérdezem, honnan tudja? - Látom rajtuk! Egy ember, aki ilyet soha nem ismert, egy százas tömegből meglátta, hogy ki a megkoronázott. Válaszd a napfényes életet, amit ő tartogat számodra.     

Forrás: részlet Trausch Liza "... beszéded megelevenít ..." - Áhítatok minden napra című könyvéből. 

Bella István: Invokáció

Ige, igézlek, adj fegyelmet, 

énekemhez vulkánmély mellet, 

életemhez vulkánmély torkot, 

tüdőt, tüzeset, tűzben forgót! 

Ha ének, tetőtől talpig élet, 

ha élet, szívtől homlokig égjek, 

ne meneküljek, ne henyéljek, 

örökös nagy hűségben éljek. 

Kőből és vasból elevenné 

változzak tőből szerelemmé, 

akkor is, ha véremet venné 

váram: Kőműves Kelemenné. 

Forró szó szárítsa föl utam, 

forró szél utánozza ujjam, 

induljak irdatlan vadonban, 

magamat erdőként kigyújtsam. 

Magamtól ments meg, merjek merni, 

ösztökélj, hinni és szeretni, 

a kemény bölcsőből te vess ki, 

taszíts ki: osztódni, születni! 

S add meg, teremtsd meg ikerarcom, 

a belőlem való tükörasszonyt, 

ki érti s ki bírja a harcom, 

és kész, hogy magába falazzon!  

Áprily Lajos: Örülj, szívem

Most már örülj, szívem. Édes levét 

vágott sebből cseppenti már a nyírfa, 

s a völgy felett, a magas rét egét 

tele zengi pár mámoros pacsirta!

Leleszi Balázs Károly: Koldusszerelem

Miként láthatná tengernek magát egy vízcsepp? 

Holott a tenger mégis létezik.  

S miként figyelhetné meg magát a mag 

csírázás közben? 

Holott a mag mégis szárba szökken, 

és terebélyes fává növekszik.  

És miként tehetné még nyilvánvalóbbá az Isten 

azt a tényt, hogy szereti az embereket, 

holott gazdag lévén szegénnyé lett érettünk, 

és koldusként koldul a szerelmünkért.