Oravecz Imre: Vigasz

Hajad gyérül, 

bőröd ráncosodik, 

izmod sorvad, 

csontod szuvasodik, 

mozgásod nehezül, 

kezed reszket, 

látásod gyengül, 

hallásod romlik, 

vágyad lanyhul, 

emlékezeted kihagy, 

felfogóképességed csökken, 

maholnap földdé válsz, 

de ne feledd: 

a végesből a végtelenbe térsz. 

Csoóri Sándor: A lángész itt sétált mezítláb

                        Kodály Zoltán emlékére    

A lángész itt sétált mezítláb a hegyi réten, 

túl a nyolcvanon s Istennel beszélgetett, 

de látszott rajta, hogy közben 

a lepkékre gondol, azokra a hancúrozó, 

kék, fehér, sárga láng-darabkákra, melyek fölgyújthatnák

az erdőt… Megállt s lába nagyujja 

ámulva nézett egy vakondtúrást. 

Mozgott, púposodott a porhanyós föld,

mintha rég halott barátai keresnének

vészkijáratot a temetőből. 

Dolgozzatok csak, kedveseim, dörmögte kajánul, 

a csontom még teli van muzsikával s ha fölértek 

zene fogad majd benneteket, 

fűsusogás és mátrai szél 

és gyöngy kopog az égből, mint meggyászolatlan 

betyárkoporsókra húsvét napján 

s jártok a gyöngyön mezítláb, 

ahogy csúsztatott lábbal én most a báránykás fűben, 

szemetek helyén kék mennydarabkák, 

hogy látva lássatok, 

hogy látva lássatok.   

Galyatető, 1981

Árvai Emil: Bibliai képek 7.

Prédikátor könyve  

Minden hiábavalóság, panaszolja 

Prédikátor könyve. 

Mégis az élet ajándék. 

Bölcs, aki a számadással számol, 

s úgy él, mint igaz. 

Mert nem szabadna másképp.  

*  

Templomban  

Farizeus fölsorolja, 

milyen jó vallásos ő. 

Kegyelmet kér meghajolva 

bűnét bánó vámszedő.  

*  

Győztél, Jézusom!  

Meghalt Saul a damaszkuszi úton: 

frontális ütközés az Üldözöttel. 

Íme, egy kemény szív zárja törött fel; 

boldog beismerés: Győztél, Jézusom!

Imre Flóra: L'adieu

letéptem ezt már tudhatod 

az ösvény itt sötétbe téved 

a rím tudja a mondatot 

halott az ősz 

és várni téged  és várni itt a fák alatt 

a Dunakorzó gesztenyéi 

kis Lou egy levél sem marad 

fekete-fehérre cseréli  

az ősz az ősz a nyár hevét 

kialszik minden nemsokára 

a víz elfolyó messzeség 

az ősz halott hó hull a fára  

levert diófa bánata 

az öröm ráadás a jajra 

mi volt csak volt idő szaga 

a szót sincs ami visszacsalja  

az éj leszáll a rúd mihez 

a csillagok vannak kikötve 

halott az ősz a hó neszez 

többé sose és mindörökre

Valerij Brjuszov: A magvető

Szántok-vetek magam a roppant puszta tájon, 

zord magvető vagyok. 

Köröttem hajladoz tengernyi rozskalászom, 

szolgálni tanulok.   

Immár zajos tömeg, hangos hír el nem éri 

csöndes búvóhelyem. 

Előttem cseng megint a hűs forrás, a régi - 

ajkammal illetem.   

ízlelgetem megint, áldva derűs magányom, 

a tüzet és jeget. 

Felém leng halkan egy 

százszemű régi álom, száz szárnnyal integet.   

Ó, szabad alkotás, édes gyönyörűséged 

most már enyém marad! 

Szomjan-alélt szivem bölcsődben újraéled, 

te felgyűlt gondolat.   

Új a világ nekem, s mint Ádámot az éden, 

ámulni úgy tanít. 

Bölcs leszek, egyszerű, s kifaggatom szelíden 

a lét nagy titkait.   

Rab Zsuzsa fordítása

Ágai Ágnes: Hová igyekszel?

Hová igyekszel? – kérdezném az utcán, 

mert jó volna tudni, mely irányba tartasz. 

Az útjelző táblák a földön hevernek. 

Emberszag árad a betonból. 

Kidobált eszmék közt turkálsz a kukában, 

és eladod őket az ócskapiacon.  

Hová igyekszel? – kérdezném a kocsisor tövében, 

hol le s föl ringsz kínálva a szánalmas gyönyört, 

izzadt tenyeredben gyűrt márkákat markolsz, 

lábad rója az aszfaltot, a lámpafényben 

a hímvilág csordái lelegelnek.  

Hová igyekszel? – kérdezném a metró lépcsőjén, 

míg tömött táskádat magadhoz szorítod, 

alászálláskor a föld korgó gyomrában kanyargunk, 

és mire a gépezet kiböffent, 

arcod a fényben szertefoszlik.

Pinczési Judit: Védelem

Mióta itt ülök 

a legyőzöttek padján, 

féltő levelek hullanak 

lehajtott fejemre. 

Vagy a hátam mögött 

kinőtt egy fa, 

vagy lombja van a csöndnek.

Pinczési Judit: Ha gyerekkorban találkozunk

Ha gyerekkoromban találkozom veled, 

kézen fogva végigviszlek 

a láncfüves udvaron, 

és megmutatom neked 

azt a kavicsomat, 

amelyik titkos jeleket sugároz.  

Ha gyerekkoromban találkozom veled, 

azt mondom: a manókirály 

lerombolta Palotánkat, 

s azóta királyapámmal 

és három királynőmostohámmal 

egy sátorban élünk – 

de csak azért, 

hogy erre azt mondd: 

gyere velem haza.  

Az éjszakai sírásokról 

nem beszéltem volna, 

mert a kimondott titok 

virágporrá válik, 

és kell, hogy legyen olyan titkom, 

ami csak az enyém.  

Ha gyerekkoromban találkozom veled, 

némán ugrándozva 

hazáig futok, 

hogy különbnek gondolj, 

mint amilyen vagyok.  

Egyik tenyeremen egy kis ravaszság lett volna, 

másik tenyeremen egy kevés rémület. 

De aztán bevallottam volna azt is.

Nagy István Attila: Tenyeredben

mint aki nincsen magánál  

csak forog saját tengelye körül  

elszédül a hallgatástól  

de a beszédtől is  

mint aki mindent pótolni szeretne  

amitől megfosztotta valaki  

s most tiltakozik  

menekülne önmagától  

menekülne önmagához  

de nem lehet mert hegyek ölelik  

szorítják a mellkasát  

megroggyantják a térdét  

megakasztják az óra  

pontos lépéseit 

így állok előtted s várom:  

tenyeredbe veszel  

s mintha hosszú útról érkeztem volna  

lélegzeted melegében  

visszatér belém az élet

Csoóri Sándor: A kezed nyoma

Teli van hóval a szám,

megint teli van hóval –

Kinek mondhatnám el, hogy már halott vagy két órája?

Magamnak mondhatom csak: az első idegennek.

Itt van egy sál a nyakamban,

mintha öltöznék s mennék hozzád,

pedig csak állok egy megbillent lámpa alatt

a kihalt hegyen,

sálamon még itt van a kezed nyoma.

Oravecz Imre: Első hó

Leesett és mindent belepett a hó, 

és utána mindjárt fagypont alá süllyedt a hőmérséklet. 

Ez különös, eddig ismeretlen megnyugvással tölt el: 

olyan, mintha a hidegben nem romlana tovább a világ.

Oravecz Imre: Téli klasszika

Hideg éjszaka. 

Hófödte háztető. 

A háztető mögött fenyőfacsúcs. 

A fenyőfacsúcs fölött telehold.

Oravecz Imre: Kívánság

Tél, hó, csikorgó hideg. 

Csak észrevennék végre a cinkék, 

hogy kiszórtam nekik az etetőre a napraforgót!

Oravecz Imre: Előcinke

A zöld-sárga-fehér-fekete, szárnyas, kis műremek 

az ablakom előtti ágra röppent, 

és figyelmeztet, 

hogy mehetek etetni, 

mindjárt hívja a többieket.

Oravecz Imre: Etető

1

Sűrű, hangos pityegés az üres terasz felől, 

a széncinkék felfedezték a kiakasztott szalonnát. 

2 

Feltöltés közben elejtettem az etetőt, 

és egyik oldalon szétszakadt a deszka-sátortető. 

Így nem maradhat, 

ha viszont megjavítom, 

nem lesz olyan, mint volt, 

a cinkék észreveszik a változást, 

és esetleg nem jönnek többé. 

Most mi lesz? 

3 

Valaki rézhuzalból készült hurkokat 

rakott ki a nádasban a fácánoknak. 

Felszedtem és hazavittem őket, 

és az egyikkel ideiglenesen megdrótoztam az etetőt. 

4 

Végül összeszögeltem az etető tetejét. 

A cinkék elfogadták a változást.  

5 

Hideg van, gyérült a forgalom az apró, függő házikó körül. 

Nagyon fázhatnak a cinkék, 

hogy ilyen kevesen jönnek. 

6 

Az etető közeli ágra telepedett egy feketerigó. 

Sóváran lesi a kiakasztott szalonnát, 

majd lemondóan elszáll. 

Számára elérhetetlen, 

mert nem tud benne megkapaszkodni. 

7 

Egy kékcinke ma megpróbálta elűzni a szalonnáról 

a nála jóval nagyobb széncinkéket. 

A széncinkék az etető-béke kedvéért elrepültek, 

de mikor a kékcinke odébbállt, 

megint visszajöttek.