Kavafisz-átiratok
A lelkem éjféltájt olyan bizonytalan,
olyan zavart, földúlt, zilált. És odatúl, kint,
rajta kívül megy végbe, folyik le az élete közben.
És kételkedve várja a lelkem a hajnalt, a valószínűtlent.
És elemésztődöm, elfogyok én is a várakozásban – úgy unatkozom
én is a lelkemben, vagy a lelkemmel, kettesben, vele együtt.
(1896. március)