hogy mindent magasról figyelhetsz,
hogy mindig felszálló áramok
melegét ülve meg, lebeghetsz
embertől idegen mélységek
fölött is; szárnyadat kitárva
libbensz el északos gerincek,
hófödte fennsíkok, koronás
szarvasok uralta irtások,
fény-nyelő, mérgeszöld rengeteg
mentén, és egyszerre befogod
ezer völgy sejtelmes zugait,
míg mi, itt lent ragadt puhányok,
szemünket meresztve hunyorgunk,
félvakon vergődve tekintünk
fölfelé, irigyen követjük
röptödet, mintha még nem tudnánk,
hogy soha nem leszünk képesek
Istenünk szívéig fölszállni!