Holdat ölel a sejtelmes este
Melled lankáin virraszt az ábránd
Vágyak harmata csillan szemedben.
Szíved tornácán alszik a Nap
Melege árad édes öledre
Szótlan az ég is, csak sóhaja hallik
Lebegünk mámoros végtelenbe.
Suttognod sem kell, a gondolat átjön
Surrannak belém a holdas dallamok,
Táncol a lelkem mámorod fényén
Simítod szívem, az árva csillagot.
Tiéd vagyok, ahogy a Napé az égbolt
Beragyogsz, és én ölellek kéken
Szikrázik, lángol aranyló bőröd
Szivárványívű mindenségben.