kuporogsz kedvesed ölmelegében
mint nyárban a fény – észrevétlen –
szavakat őrzöl miként partjukat
a Tarn fölött ívelő karcsú hidak
könyörögd vissza a tikokat
mosolyogj értem mint álmunkra
a nyártól őszig nyújtózkodó nap
ki a folyó lúdbőrző vizébe kap
és szivárvánnyá görbíti
hegyek fölé röppenő sóhajod
s bár a remény lába elkopott tövig
nyiss néha ajtót nekem s én
szemed tükrében mindig ott leszek
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése