Micsoda huncut, kis mosoly,
olyan kislányos – hetvenéves!,
szalmakalapja óriás,
arcán a ráncok csodaszépek!
Ahogy az utcán megelőzött,
lágy hullámzással jobbra-balra,
szoknyájának ránca, virága
mezővé nyílva ringott rajta.
Megtelt a napfény jókedvével,
pánglis cipője aprót koppant,
mintha valami régi tánchoz
egy ritmust igazított volna.
Aztán eltűnt a messzeségben,
tán templomba tért be, imára,
a jövő-menő áradatban
szép volt két pillanat találkozása.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése