Öregszem . . .
Hajlamos vagyok rá
hogy ellírízáljam
a verset egy jószóért, mosolyért cserébe.
Pedig a jóhiszeműséget
kiirtották belőlem rég.
*
Ha majd elhagy a lét
májust remélve mit mondjak
tükrök közé űzött
megkérgesedett magamnak?
Akár az idő, havazik el a beszéd.
Puha torlaszokba gyűlik,
elég egy megnemfontolt mozdulat,
pisszenés:
megindul a lavina
magával sodorva
a legkeményebb tartást,
a legvégső képmutatást.
Pedig volt olyan idő, mikor hittem:
vannak letarolhatatlan rétek
állig nyújtózó illatos füvekkel,
be nem mocskolt erdők, vizek,
ezüstbe hanyatló hajnalok,
hogy vannak tejtiszta álmok, szavak . . .
Most egy út elején tudom:
van olyan elhagyatottság,
mikor kart-karbaöltve énekelünk,
egymáshoz csak annyi a közünk
hogy önmagunkat kutatjuk minden
csillogó tekintetben . . .
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése