Esik, esik, csak úgy magának.
Két órája kopog a tetőm.
A karcsú akácfürtök,
mint bőrig ázott, első áldozós leányok
összebújnak a magasban. Szemérmük
szép rejtekhelye is látszik.
Elsistereg egy-egy villám is néha.
Veszett fejjel a halálba rohan.
A féltékenykedéseim cikáztak
rajtam át így, még ifjan
s bután, amikor minden szerelemben
a világ elvesztésétől féltem.
Ma már nem féltek semmit és
nem félek semmitől. Túl sok
háború volt az életemben, túl sok
álmatlan év és töredék-szerelem.
Fonnyadoztak köröttem Budapest fái,
de én az erdők tüdejével lélegeztem.
Ha múltamra gondolok, hány ilyen
eső szakad! Hány apró láncszem
Isten ujjai közül! S nemcsak a
tetőmön kopognak, hanem a csontomon is.
Halottaim fényes homlokán, amelyek
mint a megállt órák, számonkérően néznek.
Esik, esik, csak úgy magának.
Két órája kopog a tetőm.
A karcsú akácfürtök,
mint bőrig ázott, első áldozós leányok
összebújnak a magasban. Szemérmük szép
rejtekhelye is idelátszik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése