Ugrál, kihagy a szívem.
Azt mondják: fetreng az idő
nagy magasságokban,
ahogy epilepsziás ló a kőbányában.
Mi lesz, ha rögtön meghalok?
Semmi, mondja egy angyal
unottan
s rákönyököl az asztalomra.
Dehát a nyár! Az áthevült karók!
Dehát a körték zöld köldöke a kertben!
Dehát szakadár verseim
meztelen napozása a templomtetőn!
S a holtak becsületsértési pöre!
S azok a szétdúlt, illatos romok,
melyek szerelmeim helyén ragyognak,
mind, mind
Istenre maradnának?
Sebes huzat lebbenti meg a függönyömet.
Te nyitsz rám végre ajtót.
Megérkezésed: zápor! Zápor a küszöbre is!
A hazahozott magasság megnyugvása.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése