Búcsúzni jöttem, mondom. Háttal ül nekem
a hosszú asztalnál, népes társaságban.
Megfordul kicsit, magához húz, vállához
ér a mellem. A csökkenő távolság, a növekvő
súly, a vér gyors áramlása, a minden
tagomat elöntő meleg, az önfelejtés,
a visszatartott lélegzettől kitáguló
erek lüktetése, a megpihenni-vágyás
bármilyen vízszintes helyen. A konkrét,
nyers mozdulatok ígéretébe beleszédülök.
Én attól félek, hogy van feltámadás, a szeretők
újra élnek, és ott folytatják, ahol abbahagyták.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése