Nem beszéltek,
mégsem csodálkoztak,
hogy értik egymás gondolatait.
Olyanok voltak, mint ugyanannak a halottnak
a kioperált szervei,
amik nemsokára távol kerülnek egymástól,
hogy új embereket éltessenek tovább.
Mert biztosak voltak benne, hogy meghalt.
Látták, ahogy előrebukik a feje.
Látták, hogy vége van.
Mint villámhárítón az elektromosság,
futott bennük végig újra és újra a kétely,
amitől meg akarták védeni a másikat.
Később arra gondoltak,
hogy sokkal könnyebb lesz az életük,
ha hazamennek,
és úgy tesznek, mintha semmi sem történt volna.
De aztán,
mint halászokat a vízbe a túltelített háló,
rántotta be őket a valóságba a felismerés,
hogy mindannyiunkban van egy üres sír,
ahova azt temettük, akiről elhittük,
ha elfelejtjük, nem létezik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése