2021. november 30., kedd

Bella István: Esti ima

Ha nem alszol velem,
meghalok, úgy hiszem,
le se húnyom szemem,
elfog a félelem,
oly csönd, oly jégverem-
-nagy csönd lesz hirtelen,
hogy azt is hihetem,              
megállott a szívem,
s valaki végtelen
szem néz rám hidegen
és rezzenéstelen,
és csak a Nem, a Nem,
folyik át hűvösen,
hidegen eremen,
a semmit nézdelem,
nézem a semmiben,
ahogy valamisen
néz a valamiben
valami semmisem,
hát ne hagyj énvelem,
aludj mindig velem,
életem életű
életem élete,
Egyetlen Kérelem,
ébredj mindig velem!

Bella István: Szegfű utca 23.

Talán boldog lehettem volna itt, Kicsi ház! 
– Hogy illatozott esténként az olajfa, 
kérge alatt bábjait babusgatta a hangya, 
a falban tücsök rítt, fekete tititás! 

Talán boldog lehettem volna itt, Kicsi ház! 
– Hogy sütött este a kő, mikor a gangra 
kiültünk szellőzködni, s a hold az ágakba akadva 
megpengette a fákat, zengtek a kert-citerák! 

Talán boldog lehettem volna itt, Kicsi ház! 
– Lehettem volna virágaid vitéze, Kardvirág-hadnagy, 
vagy a tulipánok között hajlongó szél-karnagy, 
ahogy a gyökereknek s a zengő rügyeknek dirigál. 

Talán boldog lehettem volna itt, Kicsi ház! 
– Beszélhettem volna a Kézzel, kinek nyelvén balta, 
gyalu, véső is értett, s az oázó vas, ha ő akarta, 
elszelídült, s az elalvó tűzzel elcsicsikált. 

Talán boldog lehettem volna itt, Kicsi ház! 
– Volt ott egy kút, világ-kávájára hajolva 
a messzi tengerek testvére lehettem volna, 
hétmérföld-időt lépő kútcsizmás óriás. 

– De hajnalra mindig elfordult a föld, 
s a virágok tüzes torka berekedt. 
A kútban láncok csörögtek, s csupa elölt
álmot húztak föl nyikorogva a napvödrű reggelek. 

Hallgatod-e még, mondd, s nélkülem mit csinálsz?!        

2021. november 28., vasárnap

Advent 2021




Advent első vasárnapja.

Cseri Kálmán: Adventi gondolatok a szeretetről




Az advent szó a latin adventus rövidülése. Azt jelenti: aki eljön. Arra a Jézus Krisztusra vonatkozik, aki eljött egyszer karácsonykor, és megígérte, hogy még egyszer megjelenik majd nagy dicsőségben. Mindenki meglátja, véget vet minden nyomorúságnak és gonoszságnak, és magához veszi a benne hívőket. Mi Őt várjuk hívő reménységgel és ez a karácsony előtti négy hét mindig különösen is emlékeztet minket erre az elkövetkező jeles eseményre.  
Ennek az előadásnak a témája: A tökéletes szeretet. Ez a mondat több kérdést vet fel. Mit értünk szereteten? Mitől lesz tökéletes a szeretet? És ki képes arra?  

Ha becsületesek vagyunk és ismerjük önmagunkat, be kell vallanunk, hogy elsősorban várjuk másoktól a szeretetet. És ha valaki késznek mutatkozik is arra, hogy megpróbáljon szeretni másokat, válogat. Könnyű szeretnünk a nekünk rokonszenves embereket. Könnyű szeretnünk a rokonszenves tulajdonságokat másokban. Sőt több hamis azonosításnak is áldozatai leszünk. Sokszor mondják nagymamák: imádom a kis unokámat. Imádni könnyebb, mint szeretni, az sokkal fárasztóbb lenne, holott ahhoz bölcsesség is kellene.  

Valaki leplezetlenül mondta a múltkor: szeretem azt, akit megér szeretni. Megpróbálja a szeretetet az üzlettel azonosítani, holott a kettőnek semmi köze nincs egymáshoz.  

Az bizonyos, hogy mindnyájunkban van egy jó adag szeretetéhség. Van, aki ezt bevallja, van, aki nem. Ady Endre becsületes volt, ő kertelés nélkül leírta: Szeretném, hogy ha szeretnének, mert olyan jó szeretettnek lenni. És valóban jó, ebben nyilván mindannyian egyetértünk. De vajon ez-e a tökéletes szeretet?  

Egy tudománytörténész azt állítja, hogy a XX. században lesántult az emberiség. A tudományos lába egyre hosszabbra nő, az erkölcsi lába pedig zsugorodik, egyre rövidebb lesz, ezért biceg, kiegyensúlyozatlan. És valóban: egyre több ismeret birtokában úgy tűnik egyre szívtelenebb, lelketlenebb lesz a közélet. Fáj-e ez nekünk? Akarunk-e ezen változtatni? És ha igen, hol keressük a megoldást?  

Hadd említsem ismét Ady Endre nevét. Az egyik költeményében elgondolkoztató őszinteséggel ír erről, és a végén megmutatja a forrást is, ahonnan a gyógyulást várja ebből a betegségéből.  

Hiszek hitetlenül Istenben,  
Mert hinni akarok,  
Mert sose volt úgy rászorulva  
Sem élő, sem halott.  

Szinte ömölnek tört szívemből  
A keserű igék,  
Melyek tavaly még holtak voltak,  
Cifrázott semmiség.  

Most minden-minden imává vált.  
Most minden egy husáng,  
Mely veri szívem, testem, lelkem  
S mely kegyes szomjúság,  

Szépség, tisztaság és igazság,  
Lekacagott szavak,  
Óh, bár haltam volna meg akkor,  
Ha lekacagtalak.  

Szüzesség, jóság, bölcs derékség,  
Óh, jaj, be kelletek.  
Hiszek Krisztusban, Krisztust várok.  
Beteg vagyok, beteg.  

(Ady Endre)  

Van-e tökéletes szeretet? Amikor az Újszövetség írói jellemezni akarták Isten szeretetét, nem találtak rá megfelelő görög szót. Az egyik általában az emberi szeretetre vonatkozott, a másik használatos kifejezés a nemek egymás iránti vonzódását, a szerelmet jellemezte, de nem volt megfelelő szó az Isten szeretetének a leírására.  

Mi jellemzi Isten szeretetét?  

Az, hogy feltétel nélkül szeret. Nem azt mondja: szeretlek, ha megváltozol, hanem: szeretlek így, ahogy vagy, aztán majd úgyis megváltozol ennek a szeretetnek a melegében. Személyválogatás nélkül mindenkit szeret. Ha van különbség aközt, hogy az egyiket jobban, a másikat kevésbé, az attól függ, hogy az egyiknek még jobban szüksége van rá, a másiknak most talán kevésbé. Érdek nélkül szeret. Sőt kész áldozatot hozni azért, akit szeret.  

Isten szeretetét jellemzi az, hogy egyoldalúan is kész szeretni, viszonzás nélkül. És ez a szeretet nem köti magához a másikat, hanem meghagyja őt szabadságában.  

Kellett találni egy új szót, ami ezt legalább hozzávetőlegesen kifejezi, és ez lett az agapé görög szó. Az agapé a tökéletes szeretet, az isteni szeretet. Mit jelent ez? Érzelmet is jelent, de alapvetően azt, hogy aki így szereti a másikat, az mindig kész megadni neki azt, amire szüksége van. Az igazi szeretet arra törekszik, hogy megadja a másiknak, amire szüksége van. Nem várja a szeretetet, mint ami ránk általában jellemző. És telik neki. Bármennyit tud adni az igazi agapé.  

Ehhez jó szem kell. Észrevenni, hogy mire van szüksége a másiknak. Ehhez érző szív kell, hogy az nem hagy engem hidegen, nem maradok közönyös, nem mondom, hogy nekem is van épp elég bajom, és nem azt emlegetem, hogy rajtam sem segítettek, amikor bajban voltam. Nemcsak a jó szem, érző szív, hanem a cselekvő kéz is beletartozik az agapéba.  

A gyerekeinket nem akkor szeretjük igazán, ha elkészítjük helyettük a házi feladatot, hanem ha rávezetjük őket arra, hogyan tudják ők megoldani. Ez sokkal időigényesebb vállalkozás. Fárasztóbb és több türelem kell hozzá, de aki igazán szereti a gyerekét, az így segít neki. Innen érthető az is, hogy ez az igazi szeretet olykor fenyít is, ha arra van szüksége a másiknak. Nem azért fenyít, mert dühös esetleg valaki másra, hanem mert szereti azt, akinek most fenyítésre van szüksége. Az Isten dorgálása és szeretete közti összefüggést éppen ebből lehet megérteni.  

Nos erről a tökéletes szeretetről szólt Jézus, amikor a Biblia talán legismertebb mondatát így fogalmazta meg: „Úgy szerette Isten e világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz Ő benne el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (Jn 3,16)  

Ebben a mondatban az a meglepő, hogy Isten ezt a világot szerette és szereti. Ezt az ellene fellázadt világot. Azt a világot, amelyiknek egy része gőgösen tagadja Őt, más része udvariasan negligálja, semmibe veszi, kihagyja az életéből, és nem ettől függ, hogy Isten szereti-e. Isten szeretetének a feltétele önmagában van. A tökéletes szeretetet ez is jellemzi.  

És úgy szerette, hogy ad. Mégpedig nagy áldozatot hozott ezért a világért, amelyik nem érdemli meg, de rászorul erre a szeretetre. Az Ő egyszülött Fiát adta. Azt akarja adni, amire szükségünk van: az elveszített életet, hogy aki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Ez jellemzi a tökéletes szeretetet. E nélkül a szeretet nélkül elviselhetetlen lenne az emberi élet.  

„ Ha emberek vagy angyalok nyelvén szólok is, szeretet pedig nincs bennem, olyanná lettem, mint a zengő érc vagy pengő cimbalom. És ha prófétálni is tudok, ha minden titkot ismerek is, és minden bölcsességnek birtokában vagyok, és ha teljes hitem van is, úgyhogy hegyeket mozdíthatok el, szeret pedig nincs bennem: semmi vagyok.  

És ha szétosztom az egész vagyonomat, és testem tűzhalálra szánom, szeretet pedig nincs bennem: semmi hasznom abból.  

A szeretet türelmes, jóságos; a szeretet nem irigykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel.  

Nem viselkedik bántóan, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rója fel a rosszat. Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal. Mindent elfedez, mindent hisz, mindent remél, mindent eltűr.  

A szeretet soha el nem múlik.”  

(1Kor 13,1-8)  

Karácsony a tökéletes szeretetnek az ünnepe. Tudniillik Isten szeretete egy személyben öltött testet. Neve van. Úgy hívják: Jézus. Az idős János apostol így írja ezt: „Azáltal lett nyilvánvalóvá az Isten irántunk való szeretete, hogy az Ő egyszülött Fiát elküldte Isten e világra, hogy éljünk általa.” Ennek az ünnepe karácsony. Ez történt karácsonykor, Jézus emberré lételekor.  

És ez az ünnep torzult el. Karácsony nem úgy általában a szeretet ünnepe. 

Karácsony egész konkrétan az Isten szeretetének az ünnepe. Ha bővítjük a mondatot: az Isten irántunk való szeretetének az ünnepe. Ha még tovább bővítjük: az Isten irántunk való meg nem érdemelt szeretetének az ünnepe.  

És mi lett ebből? Magunkat ünnepeljük karácsonykor. A napokban megkérdeztem valakit: mi kell ahhoz, hogy boldog karácsonyuk legyen? Azonnal sorolta: szép fenyőfa, sok ajándék, töltött káposzta, beigli, és egy kis borocska. Ha lesz egy kis hó, attól még szebb lesz az ünnep. Ide zsugorodtak az igényeink? Magunkat ünnepeljük.  

Az ünnepelt az az Isten, aki úgy szerette ezt a világot, amely nem érdemelte meg a szeretetét, hogy az Ő egyszülött Fiát adta.  

Mivel Isten szeretete Jézus személyében öltött testet, ezért, aki Jézust befogadja az életébe, ebből az isteni szeretetből kap valamit. Hogyan lehet Őt befogadni? Nagyon egyszerű, de sokat mondó képpel így mondta el a mi Megváltónk: „Az ajtó előtt állok és zörgetek. Ha valaki meghallja szavamat és kinyitja az ajtót, bemegyek ahhoz, és vele vacsorázom és ő énvelem.” (Jel 3,20).  

Az ókori keleten az együtt étkezés a legteljesebb közösség kifejezése volt. Vagyis Jézus ezzel a mondattal arra figyelmeztet minket, hogy a mi elég zárt, és szűkős materiális világunkon kívül még van valami. Sőt van ott valaki, akinek személy szerint velünk van terve. Az ajtónk előtt zörget. Aki kinyitja az ajtót, ahhoz bejön és mindenét megosztja vele.  

Mik ezek a jeladások, amikkel Jézus zörget? Olyan sokféleképpen lehet ezt tapasztalni. Valakinek adnak egy Bibliát és elkezdi lapozgatni. Más valakinek beszél egy munkatársa Isten szeretetéről. Egy temetés után elgondolkozik az ember, hogy mi az életünk értelme. Vagy, ha önkritikus, egy alkalommal rájön arra, hogy még azokat sem tudjuk igazán szeretni, akiket pedig igazán akarunk szeretni. Hogy a legtisztább szeretetgesztusba is belekeveredik valami kis önzés, számítás, vagy legalább a szeretet viszonzásának a várása, és ha nem kapjuk, mérgesek vagyunk, keserűek, elégedetlenek. Innen el lehet jut oda, hogy mindegy, hogy ki segít, csak segítsen, gyere Úr Jézus és segíts. Eddig gyakorlatilag nélküled éltem, mostantól veled szeretnék járni. Eddig azt hittem én vagyok az életem ura, átadom a trónt neked, te uralkodj, és taníts meg engem szeretni. Szeretném az életem hátralevő idejét szeretetben eltölteni.  

Akinek az életébe így belép Jézus, hogy ez valóság, azt onnan fogja megtapasztalni, hogy jelentős változások következnek be. Egyebek között szeretni is tud. Csodálkozhat azon, hogy szereti azokat, akiket eddig nem tudott szívből szeretni. Hogy mindezt örömmel, önként teszi, hogy áldozatot is tud hozni másokért, hogy csakugyan fontosabb lett neki a másik ember, mint maga. És megtapasztalja azt a furcsa törvényszerűséget, hogy ha felveszed a másik terhét, a magadé is könnyebb lesz. Az Isten országa törvényeit kezdi megtanulni. Az Isten tökéletes szeretetéből valami kicsi sajátjává lett.  
„  Szeretteim, szeressük egymást; mert a szeretet az Istentől van, és aki szeret, az Istentől született és ismeri az Istent; aki pedig nem szeret, az nem ismerte meg az Istent; mert az Isten szeretet.  

Abban nyilvánul meg Isten hozzánk való szeretete, hogy egyszülött Fiát küldte el Isten a világba, hogy éljünk Őáltala. Ez a szeretet, és nem az, ahogy mi szeretjük Istent, hanem az, hogy Ő szeretett minket, és elküldte a Fiát engesztelő áldozatul bűneinkért.  

Szeretteim, ha így szeretett minket az Isten, nekünk is szeretnünk kell egymást.  

Istent soha senki nem látta: ha szeretjük egymást, az Isten bennünk marad és az Ő szeretete teljessé lett bennünk.”  

(1Jn 4,7-12)  

Ez a bibliai szakasz különös módon összeköti karácsonyt nagypéntekkel, Jézus testté lételét Jézus kereszthalálával. Ebben a kettőben egyszerre bizonyul igaznak és jelenik meg az Isten tökéletes szeretete. Hogyan? Ehhez világosan kell látnunk a következőket. A Biblia azt mondja: Isten igazságos. A bűnt gyűlöli, és az ellene való lázadást megbünteti. Ezen kívül vannak a világban ilyen törvényszerűségek, hogy a hazugság, a házasságtörés, a lopás, a csalás, egymás becsapása stb. önmagukban hordozzák az ítéletüket. Ezeket büntetés követi. Ez a büntetés az Isten igazságos ítélete, az, amikor valakinek az életében az Isten nélküli állapot véglegessé válik — ezt nevezi a Biblia halálnak, kárhozatnak.  

Isten viszont nagyon szereti az embert, és éppen a haláltól akarja megmenteni. Nem akarja a bűnös ember halálát, hanem azt akarja, hogy megtérjen gonosz útjáról és éljen. Hogyan lehet feloldani az Isten ítélete és az Isten szeretete közti feszültséget? Erről szól a Szentírás. Isten az Ő ítéletét végrehajtja, de nem a bűnösön, hanem valaki máson. Itt lép be a képbe Jézus. Isten végrehajtotta az ellenünk való igazságos ítéletet az Ő bűn nélküli Fián, Jézuson. Így a bűnös ember bocsánatot nyerhet, szabad. Érvényesült az Isten igazsága, és érvényesült az Isten szeretete is, az Ő bűnbocsátó kegyelme, a tökéletes szeretet.  

Amikor Jézus a kereszten azt mondta: elvégeztetett, akkor elvégeztetett a mi igazságos ítéletünk, de elvégeztetett a bűnös felmentése is. Ahhoz, hogy ez megvalósuljon, ahhoz Isten Fiának emberré kellett lennie, mert az ember büntetését csak ember szenvedheti el. Ugyanakkor bűn nélkülinek kellett lennie, mert mások bűneit csak az vállalhatja magára, akinek nincs saját bűne. Ezért volt szükség karácsonyra, Jézus emberré lételére, és ezért volt szükség nagypéntekre, Jézus helyettünk elszenvedett kínhalálára. Ez a tökéletes szeretet. És aki ezt hiszi, vagyis önmagára nézve érvényesnek tekinti, az szabad, azt Isten feloldotta a büntetés alól.  

Egyébként Jézus erre gondolt, amikor egy alkalommal azt mondta: „Nincsen senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja az ő barátaiért.” Amikor Ő meghalt a kereszten, mintegy szétosztotta önmagát, hogy jusson minden benne hívőnek. És mivel az Isten tökéletes szeretete benne testesült meg, ezt a szeretetet osztotta szét és teszi hozzáférhetővé.  

Az Isten tökéletes szeretetének bennünk végzett munkáját egy egyszerű, de számomra emlékezetes tapasztalatom során értettem meg. A 61-es villamoson utaztam egy ködös, sötét téli reggelen, és feltűnt, ahogy néztem ki az ablakon, hogy a Sas-hegy oldalán kis narancssárga fényfoltok vibrálnak. Mi lehet az? Hamar rájöttem, hogy előbújt a nap, a köd felett megvilágítja a domboldalon levő házak ablakait, és azok az ablakok, amik jó szögben állnak, visszaverik a fény egy részét. Az jutott eszembe, hogy a fény más része meg áthatol az ablakokon, s azokban a szobákban ott nyilván sokkal világosabb van, mint itt a völgyben, a ködben, a villamoson. Ez az Isten szeretetének a munkája.  

Isten szeretete ragyog ránk, mint a nap, és aki jó szögben áll (erre mondja a Biblia: aki hisz benne), az a fény egy részét visszaveri, más részét átengedi magán. Az, hogy visszaverjük, azt jelenti: szeretjük Istent. Az, hogy az Isten szeretete áthatol rajtunk, azt jelenti: szeretjük egymást. De egyik szeretet sem a mi termékünk, nem mi produkáljuk. Ha nem sütne a nap, nem ragyognának az ablakok. Ha nem ragyogna ránk Isten szeretete, nem tudnánk sem Őt, sem egymást szeretni. Ez az Isten igazi karácsonyi ajándéka, amikor az Ő szeretetét, végső soron önmagát adja a benne hívőknek.  

Jó lenne, ha jó szögben állna az életünk. Ha mernénk hinni benne és így megvalósulna az a program, amit Ady Endre Karácsony c. versében fogalmaz meg:  

Nem volna más vallás,  
Nem volna csak ennyi:  
Imádni az Istent  
És egymást szeretni...  

Legyen mindannyiunk kérése Assisi Ferenc szép imádsága:  

Uram, tégy a te békéd eszközévé,  
hogy szeressek ott, ahol gyűlölködnek,  
hogy megbocsássak ott, ahol sértegetnek,  
hogy összekössek ott, ahol viszály van,  
hogy reményt ébresszek ott, ahol kétség kínoz,  
hogy fényt gyújtsak ott, ahol sötétség uralkodik,  
hogy örömet vigyek oda, ahol bánat tanyázik.  
Uram engedd: 
ne arra törekedjem, hogy engem vigasztaljanak,  
hanem, hogy én vigasztaljak;  
ne arra, hogy engem megértsenek,  
hanem, hogy én értsek meg másokat;  
ne arra, hogy engem szeressenek,  
hanem, hogy én szeressek;  
mert aki ad, az nyer,  
aki elfeledkezik magáról, az talál,  
aki megbocsát, az bocsánatot kap,  
és aki meghal, örök életre ébred. 

Ámen.  

Forrás: "cserikalman.hu" 

Ady Endre: Hiszek hitetlenül Istenben

Hiszek hitetlenül Istenben, 
Mert hinni akarok, 
Mert sohse volt úgy rászorulva 
Sem élő, sem halott. 

Szinte ömölnek tört szivemből 
A keserű igék, 
Melyek tavaly még holtak voltak, 
Cifrázott semmiség.  

Most minden-minden imává vált, 
Most minden egy husáng, 
Mely veri szívem, testem, lelkem 
S mely kegyes szomjuság.  

Szépség, tisztaság és igazság, 
Lekacagott szavak, 
Óh, bár haltam volna meg akkor, 
Ha lekacagtalak.  

Szüzesség, jóság, bölcs derékség, 
Óh, jaj, be kellettek. 
Hiszek Krisztusban, Krisztust várok, 
Beteg vagyok, beteg.  

Meg-megállok, mint alvajáró 
S eszmélni akarok 
S szent káprázatokban előttem 
Száz titok kavarog.  

Minden titok e nagy világon 
S az Isten is, ha van 
És én vagyok a titkok titka, 
Szegény, hajszolt magam.  

Isten, Krisztus, Erény és sorban 
Minden, mit áhitok 
S mért áhitok? - ez magamnál is, 
Óh, jaj, nagyobb titok.

2021. november 27., szombat

Sebestény-Jáger Orsolya: Bábel tornya

              (1Móz 11)  

Úgy vittünk oda minden követ, 
mint kincset visz mind az álmodó, 
hogy szerezzünk magunknak hírnevet, 
mely határtalan és el nem fogyó. 
Magunkkal vittük csöndjeink, 
a szótlan és konok némaságot, 
mely nem kérdez, nem kér 
csak magasba tör  – 
tükrében látom a kettétört világot.  

Urunk bocsásd meg hallgatásunk, 
hogy hallgattunk ott, hol nyílt volna a szánk 
és egymás szavába vágva beszéltünk, 
hol a csöndben Te szóltál volna hozzánk.   

Gergely Ágnes: A tökéletesség óhajtása

Azt hiszem, most vagy önmagad. 
A sűrű, tiszta képlet. 
Kérdőjelként mind lejjebb hanyatló 
alakzat helyett a megvalósult állítás. 
Hegyvonulatok magasában az egyetlen, 
a határozott vonal, akkor törik meg, 
ha jónak látja. Fák koronájában 
a messziről érzékelhető, a végleges 
tömörség, a tél fosztó kezét 
nem ismeri. Schubert-zene, édességig 
feszített tragédia. Szüntelen valóság, 
megközelíthetetlen, emberkéz 
sem fog, számítógép sem bont fel: 
madár nyilallását, felhő alakváltozását 
patakban nézheti romantika, 
pipacsok közt, bódultan, meztelenül 
alájuk heverhet századvég, 
szegletes körben megképezheti őket 
átvilágítás, műholdas közvetítés, 
szaporodó, beszédrongáló szakkifejezések, 
bármi! Áthatolhatatlan maradsz, 
függetlenebb felhőnél, madárnál, 
mert cél és vágy nélkül létezel, 
mint a test körüli, egyenletes 
levegőréteg, önmaga oka és okozata, 
önmagad.
                Ne félj, nem sírok. 
ebben a tökélyben ott van a közelség. 
Valahol, egyszer, szétlazul a pánt.
Megadatik, hogy lássalak. 
Megérinthetsz majd egy másodpercre. 
És egy kis ujjod körme vak.   

Hédervár, 1990. szeptember 9.  

2021. november 25., csütörtök

A nap gondolata




Amikor félsz, nagynak látod a veszedelmet, kicsinek az Urat. 

Sebestény-Jáger Orsolya: Ha egyszer megszülettél

Mert egyszer megszülettél, 
léptedet őrzi a nyári ég, 
az aranyló homok augusztusi csöndje, 
ha tűnődve megnyúlnak az esték. 

Ha kitárul, s bezárul az éj, 
a boltívek alatt a kő álma átsuhan, 
s a múló idő zarándokainak 
sóhajtása e kőbe vésve van. 

Ott vagy a térdeplő nyári fűben, 
ha körülölel az esti szél, 
a fatönkök között a kertek alján, 
hol a csöndes zápor arcodhoz leér. 

Ott vagy a hársfák alatt is 
egy parton feledett vén padon, 
és emlék leszel, de utad nem ér itt véget. 
Égbe emelnek angyalszárnyakon.

Sebestény-Jáger Orsolya: Hazafelé












Eliramlottak az évek, 
mint hajnali gyors az ablak alatt, 
mint megárvult háztetőről szállnak el ősszel 
az útra kéredzkedő madarak. 

Számolgatnánk időnk visszatekintve, 
de markunkból minden kipereg, 
mint áttetsző homokóra mélyén 
a súlytalan lehulló homokszemek. 

És mégis remélem: az út, 
mit aranylón szegélyez sok faág, 
 majd téren és időn, 
s végül hazavezet Hozzád.

Csoóri Sándor: Így lásson, aki látni akar

Hagyom megráncosodni   
szépen ezt az arcot, 
ha már szilánk se, ököl se roncsolta szét   
s nem taposták le durva póklábak közönyösen.   
Hadd lásson, aki látni akar 
a gesztenyelombok emlékezetéből   
kikopni csöndben   
s ebből a városból is, 
amely taszigált, ölelt, ámított, lebegtetett.   

Szemem a szobrok arcáról   
ma is a tornyokéra vándorol, 
aztán az égre s vissza, kialudt tüzeket lát   
az elüszkösödött királyi várban   
és vérben vonagló tömeget az Országház körül. 
Hadd lásson így, aki látni akar   
tonnás halántékcsonttal   
ballagni a mindennapi sötétség felé, 
mielőtt még a lámpák mint emlék-mécsek, kigyúlnának.   

Lehettem volna léha szökevény itt,   
szemfüles világ-tanú, 
de szavak, hóförgetegek és botorkáló esők   
barátja lettem inkább,   
aki hátracsavart fejjel is 
a maga megtérítethetetlen álmát   
álmodja végig:   
a félresiklatott remény évszázadában 
az erőtlen szabadokét.   

Még jönnek évek, talán még jönnek,   
de aki látni akar engem, 
így lásson majd gyöngén is erősnek,   
az ég sátorponyvája alól kilépni végleg.   
Megőrzött arcomon a ráncok, 
költők összegyűjtött versei,   
távozásommal hódítsanak!   
Megáll még tán egyszer a gőgös város is, 
bevallhatatlan gyászát elrejteni. 

Csoóri Sándor: Éjszaka, a város utcáin

Céltalan utcák a széllel egyirányban, 
visszhang-nélküli város, éjszaka. 
Nincs látható út, amelyen hazajutnék: 
állok az ég előtt: fölcsöngessem az Istent? 

Meghajnalodnék bárhol, csak ne házban, 
vizek göröngyös hátán, a fény futóárkaiban, 
minél messzebb az ágytól, amelyben meghalok majd 
s közel, közel a föld választott dombjaihoz. 

Nincs másom, csak a testem árnyéktalan magánya, 
elveszteni való csomag a boldogság előtt. 
Város, vezess el engem a szerelemhez. 

A fák, a fák holnapra kiragyognak. 
A Nap körhintájába szállok, nyugtalan utas, 
és lesz, aki nézi majd hatalmas suhanásom.

2021. november 21., vasárnap

Reményik Sándor: Csipkebokor












Oly közönséges, árva kis bokor,  
Körülte gaz nő, állat rátipor,  
Ember véresre sebzi magát rajta,  
A szitkot, gúnyszót özönével hallja.  
Ő mégis rendületlen hittel várja,  
Hogy egyszer égi tüzet fog az ága,  
S akkor, mint írva vagyon: a hegyen,  
A lángjában az Isten megjelen.

Kányádi Sándor: Novemberi szél

Lefonnyadt rég az áfonya, 
deres a medve lábnyoma. 
Lecsupaszult a málnavész. 
Minden toboz a földre néz. 
Hályogos szemmel pillogat 
olykor néhányat még a nap. 
Se cirpelés, se csipogás, 
hallgat minden kis muzsikás. 
Csak a szél, csak a szél, 
egyedül ő zenél.  

Ág se moccanhat nélküle, 
minden kis hang az ő műve. 
A medve helyett ő morog. 
Övé minden csőr és torok, 
ő játszik minden furulyán, 
harsonán, dobon, pikulán. 
Táncoltat erdőt, bokrokat,
lebbent az égre fodrokat, 
s annak, ki ellene szegül, 
annak a hátán hegedül.

Nemes Nagy Ágnes: Kakukfű




A kakukfüvet ismered? 
Oly csepp, szelíd, gyengelila, 
hogy észre sem veszi a réten 
szinte senki emberfia. 

De amikor leszáll az est, 
mikor a mező szendereg, 
s arra járnak az esti lepkék, 
a fémes-szürke szenderek, 
nagy potrohukat, fejüket 
befonja akkor, mint a fátyol 
a kakukfű mézes szaga 
s lebukfenceznek illatától.

Kányádi Sándor: Indián ének

vannak vidékek 
ahol az ének 
kiment szokásból 
ha van is élet 
azt hihetnétek 
mindenki gyászol  

pedig csak védett 
helyen az ének 
valahol mélyen 
szunnyad a lélek 
legjobban féltett 
gyönge csücskében  

vannak vidékek 
ahol a népek 
csöndben az ágak 
jelekkel élnek 
beszélni félnek 
viharra várnak

Márai Sándor: A mintázó









Mire faragtad ezt a nagy sziklát,  
Uram? Gondoltál-e mellé valamit,  
cikkcakkos formának van-e titkát  
rejtő oka, mit földi szem alig lát:  
akartál-e velünk, Uram, valamit?  
Mire faragtad Uram e kis embert  
s e nagy sziklát ide a tó fölé:  
miért mozgatod meg esténkint a tengert,  
mért szólaltatod , ki hallgatni sem mert  
téged? Mért hoztál el a tó fölé?  
Magyarázd el, mintázó, titkodat,  
mért faragtad a fűszálakat hegyesre,  
mire vagyunk csak úgy a létbe vetve,  
kerek és görbe formákba jegyezve,  
változva, kopva, megújulva egyre,  
sziklák, emberek, varnyúk és lovak?

2021. november 19., péntek

Károlyi Amy: Szívverések












Mint bokor mögött szégyenlős leány, 
ágak mögött vetkezik a hold, 
elfedik lombjukkal a fák. 
De átragyog, mint szempillán a szem, 
lombok mögül egy szikra holdvilág.  

Aztán, mint hattyú kék tavon, 
tovább úszik, – és ó igézet! 
vizek borzongnak, 
füvek sírnak 
e tündér láttán, 
s a vetések megszőkülnek a fényitől, 
s megdobbannak, mint szívverések.

Pilinszky János: Terek

A pokol térélmény. A mennyország is. 
Kétféle tér. A mennyország szabad, 
a másikra lefele látunk, 
mint egy alagsori szobába, 
föntről lefele látunk, mintha 
egy lépcsőházból kukucskálnánk lefele 
egy akarattal nyitva hagyott (felejtett?) 
alagsori szobának ajtaján át. 
Ott az történik, ami épp nekem 
kibírhatatlan. Talán nem egyéb, 
kibontanak egy rongyosládát, 
lemérik, hány kiló egy hattyú, 
vagy ezerszeres ismétlésben 
olyasmiről beszélnek azzal 
az egyetlen lénnyel, kit szeretek, 
miről se írni, se beszélni 
nem lehet, nem szabad.

1974

Lucian Blaga: Mi öregszik meg bennünk?

Mi öregszik meg bennünk, 
hogy váratlanul arra ébredünk 
egy reggel: el szeretnénk 
rejteni arcunk és nevünk?   

Mi öregszik meg bennünk,                              
ha napnyugta és élet-alkonyat 
rádöbbent: régi, ködös árny vagyunk, 
ki a maiak közé szakadt?   

Nem öregszik bennünk a szív, amíg dobog, 
sem a szenvedély, sem a vér árama, 
sem a fülben a visszhang, sem a lélek, 
csak a könny maga.   

Öreg könnyekkel sírnak, 
ha sírnak, a vének.   

Lengyel Ferenc fordítása   

Fodor Ákos: Axióma




A szeretésen 
kívül minden emberi 
tett: romépítés.

Tóth Viktória: Minden, amit alkotott: JÓ




" És látta Isten, hogy ez jó.” (1Mózes 1,10c)     


         Nyáron a családi kirándulásunk alkalmával a Szögliget felett elhelyezkedő Szád-várba túráztunk. Csodálatos erdő, hatalmas fák, magas sziklafalak. Már többször is voltam ebben a várban a felújítási munkálatok előtt, de eddig erre még sohasem figyeltem fel: a lábaink előtt fekvő gyönyörű hegyekre. Persze már máskor is gyönyörködtem a kilátásban, de mivel estébe hajlott a napunk, abban volt részünk, hogy senki sem volt fenn a várban, csak mi. Ezért leültünk a vár egyik kilátópontjában és csak ültünk és gyönyörködtünk. Ameddig a szem ellátott, mindenhol hegyek, rétek, dombok voltak. A hegyek olyanok voltak fentről nézve, mintha bársony szőnyeggel lettek volna beborítva. Olyat láttunk, amilyet nem tud az ember elkészíteni, ezt csak teremteni lehet. Erre pedig csak Isten képes.  

         Ebben a csodálatos látványban gyönyörködve belülről szállt fel a hálaimám, hogy: Uram, már megint csak rácsodálkozok arra, hogy milyen hatalmas vagy! A szívem telve volt hálával, örömmel és békességgel. Azt éreztem, hogy Isten ott volt, amikor a hegyeket alkotta, ott van most is, amikor mi ott csodálkozunk, és ott lesz még sokáig.  

         A Bibliában a teremtés történeténél minden nap azt olvashatjuk, hogy Isten látta, hogy ez jó. Ő mindent olyan szépnek és tökéletesnek teremtett, de mi emberek egy másodperc alatt romba tudunk dönteni bármit, amire Ő azt mondja, hogy jó. Sajnos, ilyenek vagyunk. De van kegyelem az Úr Jézus Krisztusban, akivel mindent helyre lehet hozni. Akár egy ilyen csodálatos helyen, mint ahol mi is voltunk. De akár a saját szobádban is. Mert a békességnek, a csendnek, nem kívülről kell belénk áradnia, hanem belülről kell kifelé. Lelked legmélyéről a külvilág felé. 

Benned békesség van?  
Ha nincs, miért nincs?  
Ismered a Békesség Forrását?  
Én igen, úgy hívják, hogy Jézus Krisztus!  
Szólitsd hát meg, és kérd, hogy békesség költözzön a lelkedbe! 

*

 Imádság:  

Uram, köszönöm, hogy Te vagy a Békesség Forrása. Hozzád jövök a békétlenségemmel. Kérlek, hogy csendesítsd el háborgó szívemet és teremts bennem tiszta szívet és adj nekem a Te békességedből. Erre van most a legnagyobb szükségem! Ámen  

Forrás: Napi Ige és gondolatok

2021. november 16., kedd

Petőcz András: Éjfél előtt

          „ Lecsüng a kéz ” (J. A.)   

Reggel a laptop elé ülök, 
és rögtön este van. 
Így múlatom az időt, 
s magam.  

Nézem a gépben a világot, 
hegyeim sörényét, 
eljátszom azt is, mintha 
élnék.  

Lehajtom végképpen a fejem, 
előttem monitor, 
valami árad, és el- 
tipor.  

Lehetnék éppen sziklatetőn! 
Csüngene csak a kezem, 
látnám, amit látok: hir- 
telen.  

Éjfélt üt, lassan itt az óra, 
némán közeledik. 
Talán kihúzom még reg-
gelig.  

Üldögélek a laptop előtt, 
és tudom: este van. 
Így múlatom az időt, 
s magam.

2021. november 14., vasárnap

Csoóri Sándor: Hűvös nyár jön rám










Itt ülök újra Esztergom fölött. 
Vörös és sárga csíkok az alkonyati égen 
és rézvörös sebek végig a Dunán. 
Hűvös nyár jön rám, érzem, fázni fogok,
mintha egy óriás harang 
huzatos búrája alatt élnék. Dehát 
hova költözhetnék el innen, 
mikor te nem vagy már sehol?! 
Derekamra pokrócot csavarok jó szorosan, 
mint hajó fedélzetén senkitlen és semmitlen kivándorlók 
és éjszakánkint kegyelmezö szavakra várok, 
melyekben majd átmelegszik újra a kezed.

Károlyi Amy: Szegények

Átalakul a nevük szegénnyé 
szegény Tibor, szegény anyám 
szegény Halnóczy, szegény Samu 
ki családnevét cseréli szegényre 
ki keresztnevét bujtatja szegénybe 

Egyszer mindnyájan szegények leszünk 
és névtelenek, mint a szerzetesek 
szegény, mondják majd a nevünk helyett

Képes Géza: Levél helyett

        Dávid Lillának  

Az
ember 
addig él 
mig 
élnie kell 

az ember 
akkor hal 
ha 
halnia kell 

Te 
itt az életé vagy: 
rád 
néz 
mind
négy 
évszak 
és 
csak 
rajtad 
áll 
hogy 
halál 
itt 
ne kapjon 
szerepet 

Ha 
az 
életet 
csakugyan 
szereted 
akkor 
így 
is 
lesz. 

Ebben 
én 
nem tévedek - 
Felmértem 
negyven 
évedet 
és 
nem találtam 
könnyünek 
és 
szét nem szóratol - 

a lomha kor 
fölött 
életed 
most 
van 
fellendülőben: 
emberben 
fában 
kőben 
a lendület 
a legtisztább  
erö: 
mindig 
új dolgokat 
szülö - 
a magasba 
lendülö   
vágy 
érinti
már 
mindenséget 
s ez 
mindenség 
átvilágít 
téged - 

minden 
gonosz
és vak 
hatalom
tehetetlen 
a láztól 
lobogó 
lendülettel 
szemben. 

Hát 
élj. 
Ez 
nem 
kívánság 
ez: 
parancs. 
Ez: 
égi 
hang. 
Követni 
kell 
még 
mielött 
elhangzanék. 

Pierre Emmanuel: Az igazi arc

Az aki föláll s így szól vakmerőn 
Én Isten, hóhéra vagyok 
Káin fajzata vagyok mindenestül 
Enyém az emberiség minden bűne 

Az aki megvallja szívében 
Hogy a világ csordultíg telt epével 
Az ismeri a rögök ízét 
Az a tulajdon szörnyű súlyán 
Méri a Kereszt kínjait 

Az tudja, hogy 
Bármit tegyen 
Nem tud csak rosszat tenni 
Ő az az ember 
Aki rombol 
Az aki összedúlja a világot 
Hogy önnön képmására rakja újra 
De szívének egyetlen unciája 
Nem létezhet magától 
És nem válthatja meg magát magától 
És most a semmibe kiáltja 
Mutasd meg istenarcomat 

Az aki így szól 
Fölmértem a nyomorúságom 
Gyöngébb vagyok hogysem magamra bírnám venni 
Istent megölve meghaltam magamnak 
Csak Isten támaszthat föl önmagamból 
Az az Úr halálában osztozík 
S a kereszt képtelen őrületében 

Az embernek fenékig kell ürítenie kínja kelyhét 
S el kell merülníe gyűlöletének túlságában ahhoz 
Hogy fölfedezze Ellened acsarkodó indulatában 
Az önmagát is tépdeső dühöt 
S akkor megérti majd hogy igazi 
Arca az Isten halálkínos arca 

Rónay György fordítása

2021. november 10., szerda

A nap gondolata




Valaki bölcsen megfigyelte az emberi életnek hét korszaka van. Az elsőben a gyermek látja a földet. A másodikban meg akarja szerezni. A harmadikban szorgosan dolgozik, hogy megszerezze. A negyedikben úgy dönt, hogy a felével is megelégszik. Az ötödikben belátja, hogy a felénél kevesebbel is beérné. A hatodikban megelégszik azzal, hogy le van foglalva a sírhelye. A hetedikben megkapja!

Pilinszky János: A szerelem sivataga

Egy híd, egy forró betonút, 
üríti zsebeit a nappal, 
rendre kirakja mindenét. 
Magad vagy a kataton alkonyatban. 

Mint gyűrött gödör feneke a táj; 
izzó hegek a káprázó homályban. 
Alkonyodik. Dermeszt a ragyogás, 
vakít a nap. Sosem felejtem, nyár van. 

Nyár van és villámló meleg. 
Állnak, s tudom, szárnyuk se rebben, 
a szárnyasok, mint égő kerubok 
a bedeszkázott, szálkás ketrecekben. 

Emlékszel még? Először volt a szél; 
aztán a föld; aztán a ketrec. 
Tűz és ganaj. És néhanap
pár szárnycsapás, pár üres reflex. 

És szomjuság. Én akkor inni kértem. 
Hallom ma is a lázas kortyokat, 
és tehetetlen tűröm, mint a kő, 
és kioltom a káprázatokat. 

Esztendők múlnak, évek, s a remény 
mint szalma közt kidöntött pléhedény.

Bob Gass : Fejezd ki a törődésedet!




„ Mert nem olyan főpapunk van, aki ne tudna megindulni erőtlenségeinken, hanem olyan, aki hozzánk hasonlóan kísértést szenvedett mindenben, de nem vétkezett.” (Zsidók 4:15)  

     Bár Észak-Amerika őslakosainak nem volt írott ábécéjük, mielőtt megismerkedtek az európaiakkal, nyelvük egyáltalán nem volt primitív. Számos őslakos nyelv szókincse akkora volt, mint a francia és angol hódítóké, és szavaik gyakran sokkal kifejezőbbek voltak.   

     Az egyik nyelv például gyönyörűen adja vissza a „barát” fogalmát: „aki a hátán viseli a bánatomat”. Milyen nagyszerű meghatározás! Amikor valaki vigasztalásért fordul hozzád, vagy azt mondja, csak tanácsot kér, gyakran nem akar mást, csupán a jelenlétedet, figyelmes füledet és együttérzésedet. Ha erre a válaszod valamilyen közhelyesnek tűnő „gyors megoldás”, az illető azt a következtetést vonja le, hogy nincs időd rá.  

     Az egyik legszebb dolog, amit Jézusról mond a Biblia, hogy képes átérezni gyengeségeinket. Előfordul, hogy valaki csupán annyit vár tőled, hogy tudtára add, megérted, amit átél, és számít neked. Így segíthetsz:  

1.  Hallgasd meg nyitott szívvel ahelyett, hogy megmagyarázni vagy elbagatellizálni próbálnád a problémáját!  

2.  Ha sír, sírj vele te is! Ha hallgat, maradj csendben te is!  

3.  Add tudtára, hogy elérhető vagy, kész vagy a segítségnyújtásra, és mindig lesz időd rá.  

4.  Emlékeztesd arra, hogy az emberi segítségnek van határa, de Isten számára nincs lehetetlen.  

5  Ha engedi, imádkozz érte és vele!     

     Ezzel segítesz levenni a terhet a válláról és Isten vállára tenni.

Forrás: www.maiige.hu

Pierre Emmanuel: Az imádság

(La priére)  

Uram taníts minket 
Szólni hozzád 
Tüzesen lobbanó nyelvvel 
Éjszakák ellen  

Uram taníts minket 
Hogy hordozni tudjuk csönded 
Mikor az árny nő 
S alábbszáll a láng  

Uram taníts minket 
Hogy porunkból 
Hogyan éleszt fuvalmad 
Új keletet  

Uram taníts minket 
Fölperzselnünk várakozást 
Midőn belőle 
Új hajnal köszönt ránk   

Uram taníts minket 
Figyelnünk rád 
Ki ajkunkra érkezel mikor 
Imádkozunk  

Uram taníts minket 
Úgy szólítani Atyánk 
Hogy az ima 
Kenyérízű legyen  

Hogy az ima 
Lehessen hajlékunkká  

Reisinger János fordítása

2021. november 8., hétfő

Mary Oliver: A jégmadár










A jégmadár feltör a sötét habok közül, 
mint valami kék virág, a csőrében egy 
ezüst levéllel. Szerintem ez 
a legszebb világ — feltéve, hogy belefér 
egy kis halál, mégis van-e olyan nap az életed során, 
amelyben ne lenne egy csobbanásnyi boldogság? 
Több hal van, mint ahány levél 
ezer fán, és a jégmadár különben sem azért 
született, hogy ezen gondolkozzon, vagy bármi máson. 
Amikor a hullám bezárul kéklő feje fölött, a víz 
víz marad — az éhségről szóló történet 
az egyetlen, amelyet valaha hallott és elhitt. 
Nem mondom, hogy igaza van. Mint ahogy 
azt sem, hogy nincs. Áhítatosan lenyeli az ezüst levelet 
azzal a vöröslő, törött folyóval, majd egy éles, könnyed sikollyal,
amelyet akkor sem lennék képes kiverni figyelmes testemből, 
ha az életem múlna rajta, újra a fénylő tenger 
felé veti magát, hogy megismételje, és újra megcsinálja 
(ahogy én vágyok csinálni valamit, bármit) tökéletesen. 

Tóth Bálint fordítása

Tina Turner


The Best 


Rabindranath Tagore: Az én dalom

Az én dalom lesz a szellő muzsikája, amely körülfon téged, gyermekem, mint a százkarú szerető szerelem.  
Az én dalom, mint áldó csók, érint majd homlokon.  
Magányodban melléd surran, és belesuttog a füledbe, melletted lesz 
a tömegben, és szelíd tartózkodással övez.  
Az én dalom lesz a szárny, ha álmodsz, álmaidban ezen a szárnyon száll közelebb a szíved az ismeretlenhez.  
Ott ragyog feletted, mint hűséges csillagod, ha életutadon az éj sötétje borong.  
Az én dalom ül szembogaradon, és ráirányítja a tekintetedet a dolgok mélyére.  
És ha a halál csendje elnyeli hangom, az én dalom – a te élő szívedben – tovább dalol. 

Kopácsy Margit fordítása

Idézetek




" Nem az az erős, aki nem esik el, hanem az, aki mindig fel tud állni."      
Niccolo Machiavelli  





" Keskeny és csúszós volt az ösvény. Az egyik lábam kicsúszott alólam, és letaszította a másikat az útról. De talpra álltam és azt mondtam magamnak: csak megcsúsztam - nem estem el..."  
Abraham Lincoln

Gyurkovics Tibor: Szoba

Ott áll a nő és ott a férfi, 
árnyékuk nagy kabátja ring, 
szemükből havak csöndje néz ki 
és testükön tapad az ing. 

Elváltozik a csók, a sóhaj 
egy éven át, két éjen át, 
nézi kegyetlen irgalommal 
a csontok régi halmazát 

a férfi, nézi szép szerelmét, 
a fogakat, a gyöngyöket, 
a térdeket, melyekből nemrég 
olyan kemény kéj vétetett. 

A testek súlya végtelen nagy 
egy éjen át, két éven át, 
az is szerethet, aki elhagy 
és az is, aki elbocsát.

Bob Gass: Szavaink súlya




„ Mély víz az ember szájának beszéde, áradó patak, bölcsesség forrása.” 
                                       (Példabeszédek 18:4)    

     Amikor Salamon mély vízről beszél, akkor a kút legalján lévő vízre utal, mely a legtisztább és leghidegebb. Ha tudni akarod, milyen a vize egy kútnak, meríts az aljáról! Ha azt szeretnéd tudni, mi van egy ember szívében, hallgasd meg a szavait!  

     Egy idős, vidéki gazdálkodó így fogalmazott: „ Ami a kútban van, mindig az jelenik meg a vödörben!” A bölcsesség és az érettség egyik legbiztosabb jele az a képesség, hogy a megfelelő szavakat a megfelelő módon, a megfelelő időben és a megfelelő embernek mondjuk – vagy egyáltalán meg sem szólalunk. Valóban, a bölcs ember egyre kevesebbet beszél, mégis egyre többet mond.  

     Az Egyesült Királyságban, amikor valakit letartóztatnak, a kihallgatás előtt fel kell olvasni neki a kötelező tájékoztatást a hallgatás jogáról: „ Joga van hallgatni. Semmit nem kell mondania. Bármit mond, bizonyítékként szolgálhat.” Ha tehát szavaidat nem valaki épülésére, hanem rombolására akarod használni, a hallgatás jogát naponta gyakorolnod kell!  

     Néha azok a legbölcsebb szavak, amelyeket soha nem mondtunk ki. James Merritt szerint: „ Bölcs ember az, aki kétszer gondolkodik, mielőtt nem mond semmit.” Salamon is nyomatékosítja: „ A tudós ember takarékoskodik beszédével, és aki értelmes, az higgadt lelkű.  

     Még az ostobát is bölcsnek gondolják, ha hallgat, és értelmesnek azt, aki csukva tartja a száját.” (Példabeszédek 17:27–28). Tehát jobb, ha csendben maradsz, és hagyod, hogy az emberek bolondnak tartsanak, mint ha megszólalsz, és bizonyítékot szolgáltatsz feltevésükhöz.

Forrás: www.maiige.hu


2021. november 5., péntek

Füle Lajos: Napraforgók










Bárcsak az ember mindig így figyelne!  
A napraforgók gyönyörű figyelme  
mindig lenyűgöz. Vágyakozva érte  
Kitartom én is lelkemet a fényre.

Kratész: Az öregség ( i.e. 365 - 285 )

Mint óriás csapást, a vénséget szidod, 
pedig ki azt nem éri meg, korán hal el; 
vágyunk a hosszú lét, s ha aggságunk elér, 
bosszankodunk, ilyen hálátlanok vagyunk.

Weöres Sándor forditása

B. Radó Lili: Esti dal












Oly jó ilyenkor este már, 
mikor az izzó nap leszáll 
s a csillag csillog csak nekem. 
Elgondolom az életem.     

Ami elmúlt és ami lesz még, 
mit rég megúntam s amit szeretnék, 
messziről nézem és nyugodtan, 
ami után egykor futottam.     

Mire az izzó arc lehűl, 
a szív is békés lesz belül. 
Öröm, kétség oly messzi cseng 
és jól esik az esti csend.     

Jó így még egyszer szemlehúnyva 
mindent végiggondolni újra, 
a lélek könnyű, mint a pára 
s csend van. Elalszunk nemsokára.

Juhász Ferenc: Gyűrődés-éjszaka

Most már elmondom ami fáj, 
mert elmondani azt muszáj, 
mert el kell azt már mondanom, 
mert most már el is mondhatom, 
nem lehet nem mondani, 
mert most már ki kell mondani: 
üvölteni, sikoltani, 
jajgatni és ordítani!

Képes Géza: Félálomban




Rigófüttyökre ébredek, 
mosolygok. 
Álmomban iskolásgyerek 
voltam, együgyű, boldog, 
ki rongylabdát köt, pandur-rablót játszik 
s a szilvafák 
sötétkék ágai alatt 
rikolt egy óriásit.     

A mosoly  
még lelkemen remeg: 
fűszálakon fénylő harmat –  

Drága fűszál, nem merek 
hozzád érni, hiszen 
abban a pillanatban 
leverem 
fejed díszét, a gyönge harmatot.     

Csak nézlek. 
Gyönyörködöm 
és hallgatok.

Oláh István: Miért akarsz

  Az angyal nem engedett be.
  Az angyal odatette a lábát és
  nem engedett be.

  Az angyal odatette a kezét. Az ajtót
  nem lehetett kinyitni.
  Az angyal egész testével nyomta az
  ajtót, ha buldózer vagy feketeöves
  kungfu-krampusz vagy, akkor se.

  De miért akarsz mindenáron
  buldózer vagy krampuszbajnok lenni?

  Miért akarsz mindenáron
  bemenni az ajtón?

2021. november 4., csütörtök

Nagy István Attila: Virág




Amit én adhatok, csak a csönd sziromlevelei.

Nagy István Attila: Tenyeremben maradt

Tenyeremben maradt az arcod, 
magammal viszem az éjszakákba, 
amikor útjukra indulnak a félelem 
reggelig érő árnyékai, 
amikor nincs más, 
csak a visszhangzó 
szívverések.  

Tenyeremben maradt az arcod, 
imára fonom az ujjaimat, 
s vigyázok, össze ne gyűrjék 
a nappalok, 
amikor már csak egyetlen 
vissza nem vonható pillanatot 
áldoz fel a hallgatás,  

amikor sötét éjszakát virágzik 
a tekinteted.

2021. november 3., szerda

Gyurkovics Tibor: A vers




A vers valami éteri magány, amit mégis meg lehet osztani. 
Egyetlen pont, melyben benne csillog a világegyetem, mint pupillán a könny. 
Minden egyes vers az élet értelméről szól, még akkor is, ha csak egy játékos húrpendülés. 
Benne van a versben a költő, mint virágban az illat, tört fűben a kasza egyetlen gyomban a saját életére tört keserűség. 
A versben minden megvalósul – még Isten is. A „fiat!” gesztusa van benne, a „legyen!” 
Ó, ó, verset írni a legszebb, legboldogabb állapot, az ember maga is verssé válik és elfoszlik az égbe. 
A vers – ima, melyben megismerjük legrejtettebb vágyainkat, legöntudatlanabb bolondságainkat is. 
A vers – levél, melynek címzettje a halhatatlan szerető. 
Talán olyan a vers, mint a kesztyű, melyet lehúzunk és kifordítva látjuk: saját bőrünk az. 
A vers a szeretet nyelve. Egyetlen verset sem írtam gyűlöletből vagy közönyből. 
A vers – a gyermeki kegyelem. „Kegyelem, kegyelem! Ne öljetek meg!” 
A vers, hogy „látva… se… lássanak”. „Színről-színre,” mégis „tükör által, homályosan.” 
Mindig marad egy fátyol köztem és a lényeg között. 
Ez a fátyol a vers. Mégis jobban érzékeltet, mint önmagam és jobban, mint a lényeg – ő a vers. 
A vers megemel – valahová, a sebezhető végtelenbe. 
A vers elejteni a vadat, a nagyvadat, az egyszarvút, hogy vére folyik, noha nincs is vére. 
A vers – égi akupunktúra, mely minden ponton érint. Csak minket szúrnak és nem mi szúrunk. 
A vers – szent Sebestyénnek lenni, combszúrva, mellszúrva, nyakszúrva – égi fénnyel szemünkben. 
A vers – én vagyok, meg egy kicsit már nem is én. Átlényegülés, amilyen lehet Krisztussá lenni kenyérből és borból. Vagy fordítva? Testből és vérből eledellé lenni. 
A vers könnyű szél simítása homlokunkon – mintha egy álombéli kéz illetné verejtékcseppjeinket. 
A vers egy kézfejre támasztott, tenyérbe ejtett homlok, és oldalt nézés, mert nem bírunk szemből annyi fényt. Mégis azon tűnődünk – milyen lehet a fény? 
A vers – véraláfutás a… felhőkön, és felhőjáték a… vérünkben. Vértükör, melyben tótágast állnak a fák, a Loire-menti nyárfák, a Balaton-parti fűzfák, a Tisza-menti nyírfák, miközben mi egy hajó után integetünk, amin utazunk s ami régen eltűnt a kanyarban.

Gyurkovics Tibor: Ellen

Ha senkim se lesz s ki leszek fosztva 
anyátlanul s földarabolva 
s egy targoncáról lefele 
lóg a fejem a semmibe 

Akkor se te 

Ha minden ágyam elveszett és 
megbomlik bennem a teremtés 
s kiáradnak csúfosan e 
test tagjai a semmibe 

Akkor se te 

Ha megrogyok mint sárga gyertya 
saját árnyékom eltakarva 
magam égve befele 
a legutolsó semmibe 

Akkor se te

2021. november 1., hétfő

Juhász Gyula




" Csak zenélj, ahogy tudsz, méla hangfogóval, 
Csak beszélj a csönddel, árnnyal, csillagokkal, 
És ha másra hallgat mind a többi ember, 
Te beszélj tovább a zengő végtelennel."    

Juhász Gyula: Magamhoz, nyárvégi estén

Nem születtél, látom: lenni legelsőnek, 
Csillagot mutatni a borús időnek, 
Vágy piros virágát büszkén szívre tűzni, 
Titkait jövőnek bátran kibetűzni.  

Apád is beteg volt, kifáradt keresztény, 
Aki sírt a csillag és a féreg vesztén, 
Akiben fölös volt a kímélő jóság 
S örökül rád hagyta fájó szive sorsát. 
 
De azért, én lelkem, még nincsen veszve semmi, 
Ennyi gyöngeségből kell erőre kelni, 
Ennyi szomorúság, ami tégedet vert, 
Ötvözi ezüstté a költőt, az embert!  

Csak zenélj, ahogy tudsz, méla hangfogóval, 
Csak beszélj a csönddel, árnnyal, csillagokkal 
És ha másra hallgat mind a többi ember, 
Te beszélj tovább a zengő végtelennel.

Biblia




" Ekkor Jézus azt mondta: Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is, él, és mindenki, aki él, és hisz énbennem, soha meg nem hal. Hiszed-e ezt?" 
János 11, 25-26

Gyurkovics Tibor: Hála

              










       Fejszés Jánosnak    

A hitet másoktól szereztem 
mint égig érő ablakot 
akik látták magukat bennem 
azoknak én csillag vagyok 
én viszont nekik köszönhettem 
az egész égboltozatot.  

Linda Dillow: Akinél a szív lecsendesül

Tavasz volt, de én a nyarat vártam; 
a meleget, a patakok hűs vizét. 
Nyár volt, de én az őszt vártam; 
a színes leveleket, és a hűvös, száraz levegőt. 
Ősz volt, de én a telet vártam; 
a ropogós havat, és a karácsony örömét. 
Eljött a tél, de én a tavaszt vártam, 
a rügyfakadást, a nap melegét. 
Gyermek voltam, de felnőtt akartam lenni; 
szabad és önálló. 
Húsz éves voltam, de harminc akartam lenni, 
érett és sokat ismerő. 
Középkorú voltam, de húszéves akartam lenni; 
ifjú és szabadlelkű. 
Nyugdíjas lettem, de középkorú akartam lenni; 
tevékeny élettel. 
Életem elmúlt, és sohasem kaptam meg, amit akartam.

Fodor-Csipes Anikó: Újra és újra…




„ Sokszor megmentette őket, de ők önfejűen engedetlenek maradtak, és mélyre süllyedtek bűneik miatt.” (Zsoltárok 106,43)     

Amikor ez az egész „vírus ügy” kezdett elharapózni, sokakat hallottam arról beszélni, hogy „ na, hátha majd most észhez tér, megjavul az ember ”. Ehhez képest kezdetben talán tapasztaltunk némi egymás iránti jó indulatot, ám utána ugyanúgy, vagy talán még jobban marta, marja egyik ember a másikat, mint korábban, sőt… még több ok van a vitára, veszekedésre… Ahogy a fenti igét olvastam, két történet jutott eszembe. Az egyik így szól:  

„ Árvíz van, mindenki menekül, jön a segítség, teherautókkal evakuálják a falut, de egy ember nem hajlandó felülni, mert azt mondja, hogy ő imádkozott, őt Isten majd megsegíti. A víz azonban emelkedik, már csónakkal jönnek érte, de ő csak nem hajlandó beülni, mert ő imádkozott, és Isten majd megsegíti. Ám a víz tovább emelkedik, már helikopterrel jönnek érte, de nem hallgat a szóra, mert őt majd Isten megsegíti… Majd miután odaveszett az árvízben, és felkerül az ítélőszék elé, számon kéri Istent, hogy ő bezzeg bízott abban, hogy majd Isten őt megsegíti, mire az Úr: „ Fiam, küldtem érted teherautót, csónakot, helikoptert… mit kellett volna még küldenem? ”  

A másik pedig:  

„ Új lelkész kerül a faluba. Az első vasárnap csodálatosan prédikál, a hívek mondogatják, hogy érdemes hallgatni őt…Jönnek is sokan, de nagy meglepetésükre a lelkész megint elmondja ugyanazt a prédikációt. Majd a következő vasárnap is…, mire egy atyafi veszi a bátorságot és megszólítja őt: Tiszteletes úr! Igazán szép, amiket mond, de árulja el, miért mondja újra és újra ugyanazt? Erre a lelkész kedvesen így szól: Miért? Már csinálják?”  

Milyen jó lenne, ha mi elsőre is értenénk a szóból… ha nem kellene újra és újra észre téríteni minket, hanem tudnánk azt, hogy a mi Urunk, Istenünk kegyelmesen felénk fordult, és megmentett minket Jézus Krisztusban, és nem tennénk hiábavalóvá magunkban az Ő áldozatát. Kérjük ebben az Ő segítségét, mert neki van hatalma arra, hogy minket megerősítsen, hogy ne süllyedjünk el.   
  
Forrás: Napi Ige és gondolat

Gyurkovics Tibor: Fátyol

„ Amikor lemondunk a másik ember tökéletességéről 
már nem szeretjük eléggé 
amikor lemondunk a másik ember hibátlanságáról 
már nem bízunk benne eléggé” 
Kimegy a ház elé akkor az ember a kertbe áll 
a rózsafák közé s elnéz az olajfa mellett 
vagy a vitrinben motoz míg kezébe kerül egy régi tárgy 
visszateszi s a karszékbe ül 
Aztán fölkel fölmegy a lépcsőn de a lépcsőkön megáll 
fogja a karfát Visszafordul lejön a konyhába 
serpenyőt vesz de kiejti a kezéből a kövezeten nagyot döndül 
Otthagyja végigsimítja homlokát 
mintha eszébe akarná idézni 
a régi fátylat mely az arcot takarta A régi fátyol mindent elborít 
rászáll könnyedén a bútorokra 
a sötétkék csészékre a piros hamutartók öbleire 
a rózsafák a fű merev zöldjére – 
mindent fátyol borít. 
Ő szaggatná a fátylat letépné az üvegekről 
belekapaszkodik pókháló-fonalaiba 
s csak áll üres kézzel markolva a levegőt 
Talán akkor az őrület résében meglátja önmagát 
ahogy hadonászik az üres levegőben 
hogy szeresse a meztelen arcot 
immár tökéletlenül 
de végérvényesen.       
 

Gyurkovics Tibor: Hold

Homályba burkolt hold alatt 
látom ahogy az Úr hada 
látja milyen kicsi a hold 
s milyen nagy a hold udvara 
látom ahogy az Úr hada 

Látom ahogy földig leér 
a hold függönye fátyola 
és beborítja befedi 
amit kitár az éjszaka 
milyen nagy a hold udvara 

Elködölünk elváltozunk 
egy éjszaka két éjszaka 
de közben csak kiáltozunk 
ahogy kiált az Úr hada: 
beborít a hold udvara 

Aztán csak félünk ragyogunk 
mint a fekete éjszaka 
beborít a hold udvara 
(Látom milyen kicsik vagyunk 
és milyen nagy az Úr maga.)