visszhang-nélküli város, éjszaka.
Nincs látható út, amelyen hazajutnék:
állok az ég előtt: fölcsöngessem az Istent?
Meghajnalodnék bárhol, csak ne házban,
vizek göröngyös hátán, a fény futóárkaiban,
minél messzebb az ágytól, amelyben meghalok majd
s közel, közel a föld választott dombjaihoz.
Nincs másom, csak a testem árnyéktalan magánya,
elveszteni való csomag a boldogság előtt.
Város, vezess el engem a szerelemhez.
A fák, a fák holnapra kiragyognak.
A Nap körhintájába szállok, nyugtalan utas,
és lesz, aki nézi majd hatalmas suhanásom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése