kést, villát, poharat.
Nélkülözhetem magamat.
Bölcsőnk a vénség. Már életem
gyenge kisdedként dédelgetem.
Szülői párként aggódva áll
lábamnál élet és halál.
Dehogy igaz, hogy kora miatt
nyűgös az agg.
Igényesedem, várom, mit ád,
csitításomul még a világ.
Mert cserébe, mert szabadon
minden porcikám visszaadhatom.
Dehogy ő boldog, a fiatal.
Dehogy is szánandó az öreg.
Túlvilágot él, közöttetek:
bár mindent tudva tud és hallva hall,
– levetve mennyi fölösleget! –
pissz-t int még éber ujjaival…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése