Kora reggel a kert végébe vittem, az öreg körtefa alá,
ahol olyan sokat ültem régen. Csend volt.
Ahogy a madarat a földbe tettem, azt éreztem,
hogy önmagam gyermekkorát engedem el:
halott madár pihen a földben.
A nap a hátamat égeti, a kútnál állok,
és kézközt mosom a ruhát. Aki távolról lát,
azt hihetné, hogy nagyanyám hajol a víz fölé.
Bennem ugyanaz a fájdalom, amit egykor
ő is érezhetett, ami minden nő fájdalma,
és amit csak férfi képes okozni, ha elmegy.
Úgy érzem magam, mintha késsel vágtál volna össze,
és az öreg körtefa alatt én feküdnék a földben.
Hiszem a test feltámadását és az örök életet.
A halott madár te vagy – bennem eltemetve.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése