Kavafisz-Somlyó
Miért tolongunk itt, a város ócskapiacán,
hol romlott hal és romlott eszme bűzlik?
Mert várjuk a barbárok tankjait.
Miért hajtjuk magunkat, űzzük az ipart?
És miért rohanunk haza nézni a tévét?
Mert várjuk a barbárok tankjait.
Miért ül föl ágyában éjfélkor a nő?
Miért kap a torkához? Miért fuldokol?
S hajnalig forogva a gyűrött lepedőn
miért jajgat álmában? Miért nyöszörög?
Mert várja a barbárok tankjait.
S miért spriccel a jó nép százfelé?
Miért bújik a pincébe s az árkádok alá?
Miért mondja mindenre: „Nekem aztán…”?
És mitől hallgat el? És mitől izzik
szemében a halálos rettegés?
S lőtt sebben fetrengve miért káromkodik?
Mert ezt tanulta és ehhez szokott,
s most várja a barbárok tankjait.
S miért gyújtják föl városunkat hétfelől?
Miért fröcsögnek gyűlölködve szenátoraink?
És miért szaglanak bosszútól szóvirágaik?
Miért kívánják vérrel jóllakatni azt,
akinek nem tudnak kenyeret adni?
Mert tudják, hogy a barbároké a jövő,
s most várják a barbárok tankjait.
Így veszi kezdetét a fényes örömünnep;
van pellengér, vesszőfutás, társastánc, virsli, sör…
S lemegy a nap. Csak tank nem jön sehonnan egy sem.
Csoda-e hát, hogy elfog bennünket a csüggedés?
Miben bízzunk, ha már a tankokban sem bízhatunk?
Csak másnap jön a limesek felől a hír, hogy semmi vész…
Van megoldás. Vannak barbárok. Mi vagyunk azok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése