Szabó Lőrinc: Két ország határán

Ha még megkívánsz, 

megkívánlak érte, 

kevés már a kedvem 

földi jóra, szépre, 

kezdek öltözködni 

jégbe, hófehérbe.   

Nem érek rá többé 

könnyű ölelésre, 

ha nagyon szeretsz, 

hálás leszek érte, 

ha nem csábítasz el, 

magad vesztesége.   

Én már csak az égre 

nézek fel maholnap, 

két ország határán 

lábaim topognak, 

az is csak búcsú, ha 

szívedbe botolnak.  

 Ha még itt marasztalsz, 

hálás leszek érte, 

nagyon nehéz az út 

az őszbe, a télbe, 

nem kísérhet oda 

nyarad édessége.   

Megyek mégis. Kell a 

béke tisztasága, 

nem tudom, mit ér, 

de ma még fáj az ára; 

várjak, most, miattad, 

várjak, utoljára?   

Sírva így búcsúzom, 

régi életemtől, 

ha nem húzom is ki 

kezed a kezemből: 

nincs út visszafelé 

e szomorú percből.   

Öltöztet az idő 

jégbe, hófehérbe, 

két országban járok, 

mindegyiktől félve; 

akármit választasz, 

megszenvedek érte.