az a vadon mögöttem tövig égett –
Láttam vetülni árnyát feketén
a könyörtelen beteljesülésnek.
Valahová vezettek a lábnyomok;
egyre szűkebb lett a völgy, egyre mélyebb –
Ez adatott, e múlás nélküli idő. E csorba
látóhatár, e könnytelen homok.
Micsoda szerelem fúlt itt a porba!
– – – Mentem tovább,
sikoltó pusztaságon át,
hol tett nincs téve, hol szó nincs kimondva,
s nem vár a vándor többé változást.
Ekkor, ahol újabb kör tűzterében
a táj fényt kap s az üldözött egész
megélt sorsával ismét szembenéz,
sötét kapu magasodott elébem:
“ Ki itt belépsz…”
Beléptem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése