" Hallgasd meg, Isten, az én szómat, mikor panaszkodom."
Zsoltár 64,2
Ebben a rövid versben nagyon megdöbbentett ez a szó: "panaszkodom". Szoktál-e panaszkodni, és kinek? Mindenkinek, akiről úgy érzed, hogy megért. Nem vetted még észre, hogy az embereket mennyire nem érdekli a panaszkodásod? Sokszor oda sem figyelnek arra, amit mondasz. Az ember mégis folytatja, ha nem érdekli is a másikat. Hiszen neki is megvan a maga baja. Mindenki azt érzi, hogy a másik gondja, baja semmi az övéhez képest. Mégis mondom, mintha nem tudna az ember leszokni a panaszkodásról. Kinek panaszkodsz, és mire? Lehet, hogy vannak emberek a családban, akikkel sok baj van. Akár emberre, akár körülményekre panaszkodsz, mindig Isten ellen panaszkodsz. Ádám azt mondta az Úrnak: "Az asszony, akit mellém adtál" (1Móz 3,12). Ki a hibás? Isten. Trúdel Dorottya mondotta: aki panaszkodik, elárulja Istent. Mintha nem volna jó, amit vagy akiket Ő adott. Jó volna, ha megfordulna a dolog, és Isten előtt panaszkodnál. Egyedül Neki érdemes. Ő maga biztat rá: Öntsétek ki szíveteket előttem! Korlát nélkül mondhatod, Isten végighallgat. Van türelme, szeretete hozzád. Jó volna mindig nagyon őszintének lenni. Az imádság komoly feltétele az őszinteség. Annyi hazugság van sokszor az imádságunkban. Mondjuk, hogy mindent át szeretnénk adni, és közben dehogyis. A zsoltár utolsó verse mondja: "És dicsekedni fognak minden egyenesszívűek." Sajnos, mi nem vagyunk egyenesszívűek. Jó volna, ha egyszer úgy igazán panaszkodnál Isten előtt magaddal kapcsolatban.
Forrás: részlet Trausch Liza "... beszéded megelevenít ..." - Áhítatok minden napra című könyvéből.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése