Fekete István: Ünnep után

Elmúlt az ünnep, fáradt a város, 

sötét szobákban kopott fenyők, 

bús gyertyacsonkok és álmos mackók, 

bádog vasutak és törött hajók, 

künn hull a hó az ablak előtt. 

Künn hull a hó. A nagy erdők alatt 

mint néma árny oson a róka. 

Surran a patak mohos híd alatt, 

sziszegő szél sepri a partokat, 

s dúdol magának tegnap óta. 

Régi a dal és régi az ünnep, 

a tél havas csókja most meleg, 

és tiszta, mint a szálló, szűzi hó, 

mint az imádság, a legutolsó… 

Itt nem múltak el az ünnepek.  

Szép Ernő: Ki tudja?

Ki tudja fáj vagy inkább jól esik 

A falevélnek hogyha meghajol, 

Mikor egy nagy csepp eső ráesik. 

Ki tudja hogy ezüst-e vagy smaragd, 

Gyémánt, arany, parázs vagy tán fehér 

A csillag mely fönn az egen ragad. 

Egy pillantás ki tudja hova vész. 

Ki tudja milyen hosszu egy sohaj. 

Ki tudja hogy a szív milyen nehéz. 

Ki tudja az árnyék miből lehet. 

Ki tudja mért repült fel a madár. 

Ki tudja mit mondott a lehelet. 

Ki tudja az őszi barack szaga 

Honnan van? Mi az az íz, hogy van az? 

Mitől édes könny, ajk és malaga? 

Ki tudja merre mennek a halak. 

Ki tudja hol lopózik a halál 

A tengerben meg minden víz alatt?   

Jékely Zoltán: Háborúról

Kérdezzétek csak meg a köveket: 

akarták-é ezt a históriát? 

Faggassátok a földet, az eget: 

Kellett nekik ez az iszonyúság? 

Vegyétek sorra az állatokat, 

kikkel egy-földön élünk idelent: 

akartak-é ily szörnyű dolgokat? 

Legfeljebb a hiéna mond igent. 

Fogjátok vallatóra a Napot, 

szólíttassék a négy örök elem, 

Míg mélyből-magasból ránk nem zokog 

a lelketrázó, óriási NEM! 

Csak néhány ember szegi fel fejét, 

s habzó szájjal, dühöngő-esztelen 

hörgi világgá vad feleletét: "

"Igen, igen! Én akartam, Igen!”  

Bertolt Brecht: Dal a jó emberekről

1 

A jó embereket arról ismered meg 

Hogy jobbá lesznek 

Ha megismered őket. A jó emberek 

Vendégül látnak, hogy épüljenek, mert 

Abból okul az ember, ha figyel 

s ha mondanak is néki valamit. 

2 

De ők egyúttal 

Jobbá teszik azt, aki rájuk néz és

Azt akire néznek. S nem azáltal, hogy betevő falathoz 

Vagy a fényre segítik, inkább 

Azért, mert tudjuk: élnek ők, s a világot 

Megváltoztatva használnak nekünk. 

3 

Ha fölkeressük, otthon leljük őket. 

Nem felejtik, tulajdon régi arcuk 

Milyen volt az utolsó találkozáskor. 

Bármennyire megváltoztak is 

– Mert éppen ők oly változandók – 

Legföljebb fölismerhetőbbek lettek. 

4 

Olyanok, mint egy ház, mit együtt építettünk 

Nem kényszerítnek rá, hogy benne lakjunk 

S néhanap meg sem engedik. 

Bármikor elmehetünk hozzájuk 

nagyságunk legszerényebb öltözetében 

Csak jól nézzük meg, mit viszünk magunkkal. 

5 

Tudják a módját, hogy kell ajándékot adni: 

Már eldobták, – most meglelték, s nevetnek. 

De abban is hagyatkozhatsz reájuk, 

Hogy ha önmagad elhagyod 

Elhagyod őket is. 

6 

Ők, ha hibáznak, csak nevetünk: 

Mert ha rossz helyre tettek egy követ le 

Rájuk tekintve látjuk 

Hol lesz jobb helye a kőnek. 

Lessük mindennap keresetlen figyelemmel 

Hogy keresik meg mindennapi kenyerük. 

Valami rajtuk kívül álló 

Ügyben érdekeltek ők. 

7 

A jó emberek dolgot adnak nekünk. 

Magukban, úgy látszik, sehogysem boldogulnak. 

Minden megoldásukban új feladat feszül. 

Veszélyes pillanatokban, ha süllyed a hajó 

Meglátjuk hirtelen, hogy tágra nyílt szemük rajtunk pihen. 

S habár nem tetszünk nékik, így ahogy vagyunk 

Ők velünk tartanak mégis, velünk. 

Garai Gábor fordítása

Trausch Liza : Karácsonyi kapunyitás

" És az Ige testté lett és lakozott mi közöttünk, és láttuk az ő dicsőségét." 

János 1,14a  

            Karácsony az az ünnep, amikor a mennyei világ betört ebbe a látható világba. Isten meg tudja tenni, hogy az ember egy pillanat alatt lát. Amikor az ember az Édenben megvakult, Isten hagyott egy nyitott kaput. Látni már nem látták Istent, de hallották. Isten kegyelmesen a bűn állapotában is hagyott egy kaput, ezért tudunk megtérni. Karácsonyi üzenet, hogy az Ige emberré lett, láthatóvá lett. A szemén keresztül láthatja az ember a láthatatlan Isten képét. Bár örülnél most a karácsonyi kapunyitásnak! A kicsi gyermekben láthatóvá lett Jézus a szem számára. A tanítványok és János arról tesz bizonyságot: mi láttuk! Mindenki látta? Nem! Csak azok, akik mondják. Mit látott a világ karácsonykor? Egy fáradt, nyomorult asszonyt, aki szülni készült, és nem volt hol. Egy agyonhajszolt férfit, és egy gyermeket, akinek nem volt helye. Látta a világ az ő dicsőségét? Nem! A pásztorok látták, a bölcsek látták. Amikor szülei felvitték Jézust a templomba, Simeon és Anna is látta. A világ Jézusban egy vándortanítót látott, akiről azt mondták, hogy törvénytaposó. Nem tartja meg a szombatot. Istent Atyjának meri mondani. Hát kicsoda ez? - kérdezi a világ. Miért feszítik meg? Istenkáromlásért. Páran mégis elmondják: mi láttuk! Lévi látta, és követte őt. Látták az ötezer megvendégelésénél. A tanítványok látták a viharban. Kérdezik is: "Kicsoda ez?" Szeretném kérdezni: és te láttad?! Mi láttuk! - mondja János. Benne vagy ebben a miben? Volt-e már olyan az életedben, amikor egy pillanat alatt tudtad, mondtad, hogy ez az Isten volt?     

Forrás: részlet Trausch Liza "... beszéded megelevenít ..." - Áhítatok minden napra című könyvéből

Karácsony 2022

Áldott, békés karácsonyt kívánok minden kedves olvasómnak!

Fodor-Csipes Anikó: Szenteste

„ A nép, amely sötétségben jár, nagy világosságot lát, a homály földjén lakókra világosság ragyog… Mert egy gyermek születik nekünk, fiú adatik nekünk. Az uralom az ő vállán lesz, és így fogják nevezni: Csodálatos Tanácsos, Erős Isten, Örökkévaló Atya, Békesség Fejedelme!” 

(Ézsaiás 9,1.5)   

        Valahányszor eszembe jut ez az ének: „Öröm hallik mindenfelől: eljött a Messiás!" 

        Megszületett a kis Jézus, azt tartja az Írás. Egész világ megváltója, Mindnyájunk szabadítója,”, megállapítom, hogy azért remek, mert nem csupán kisdedként tekint Jézusra. Olyan sokan, a karácsonyi születéstörténet miatt úgy tekintenek rá, mint aki gyermek, egy kicsi baba, aki ott fekszik bepólyálva a jászolban, és emiatt sokaknak nem tud kialakulni egy igazi, személyes kapcsolata vele, mert a felnőtt Jézus már nem kerül olyan közel a szívükhöz. Sokan nem is tudnak imádkozni Jézushoz, csak Istenhez. Sokáig én is így voltam. De ez az imént idézett ének is arra irányítja a figyelmünket, hogy persze, a kis Jézus megszületett, de Ő a Messiás, Ő az egész világ Megváltója, mindnyájunk Szabadítója. Jó lenne, ha ma úgy figyelnénk az igére, hogy észrevennénk: a karácsonyi kisded közben felnőtt. És mint kisded is, ennek a világnak a királya volt, aki öröktől fogva mindörökké Isten, hiszen az angyalok is így hirdették meg: „nagy örömet hirdetek nektek, amely az egész nép öröme lesz: üdvözítő született ma nektek, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában. A jel pedig ez lesz számotokra: találtok egy kisgyermeket, aki bepólyálva fekszik a jászolban.” (Lukács 2,10-12) Csak az emberek többsége nem tudta ezt, és nem akarja tudomásul venni ma sem. Ezért vagyunk ilyen nagy lelki sötétségben.  

        De az ige bíztat bennünket ma: „A nép, amely sötétségben jár, nagy világosságot lát, a homály földjén lakókra világosság ragyog.”  

        Karácsonyt az ünnepel méltóképpen, aki tudja, hogy kit ünnepel. És aki tudja, hogy kivel találkozhat karácsonykor, annak az élete megváltozik. Aki a világ világosságával találkozik, az maga is világítani kezd, és áldássá lesz mások számára. Karácsonynak az volt a célja, hogy mi mindnyájan ilyenekké váljunk. Ne csak a gyermekre emlékezzünk, hanem örvendezzünk szívünkben a Megváltónak!     

Forrás: Napi Ige és gondolat

Lukátsi Vilma: Bezárt ajtók…

…minden ajtót bezártak már: 

éj van, alszik Betlehem, 

szállás nélkül csak két ember 

megy fáradtan, csendesen, 

megy fáradtan, csendesen…  

Egy útszéli istállóban 

pislákol a mécsvilág… 

– nem oltotta el a gazda? 

Az apró fény messze lát, 

hívogatóan föl-föllobban, 

mintha szólna: – jöjjetek! 

Van friss széna, korsóban víz, 

tegyétek le terhetek!  

Kívül a fák összesúgnak: 

– Ott benn történt valami! 

Amiről az egész világ 

fog majd egyszer hallani!  

A jászolban gyermek fekszik! 

Édesanyja ráhajol, 

…nyár illat árad feléje 

a szénaszálak alól… 

Szelíd tehén párás szája 

eheli rá melegét… 

A korsó víz friss forrásból 

hozta a csorgás neszét…  

Bezárt szívek, bezárt ajtók, 

fösvény álmú emberek: 

ott a boldog istállóban 

Isten Fia szendereg!  

Messze kint a nyájak mellett 

hírt kaptak a pásztorok: 

ének csendült a magasból, 

zengte száz angyal-torok…  

Napkeletről jó ideje 

indult egy kis karaván, 

a csillag jelét követve 

ide is értek talán…  

A csillag megállt az égen! 

Kialudt a mécsvilág, 

hivatását betöltötte, 

mert más Fény jött most a földre:  

Isten küldte szent Fiát! 

Isten küldte szent Fiát!

Áprily Lajos: Karácsony-est

Angyal zenéje, gyertyafény –
kincses kezem hogy lett szegény?

Nem adhattam ma semmi mást,
csak jó, meleg simogatást.

Mi győzött érdességemen?
Mitől csókolhat úgy kezem?

Simogatást mitől tanult?
Erembe Krisztus vére hullt?

Szemembe Krisztus-könny szökött? –
kinyúló kézzel kérdezem.

Áldott vagy a kezek között,
karácsonyi koldus-kezem.

Serfőző Simon: Mint valamikor, régen

De jó volna: karácsonyunk 

a megnyugvás lenne, 

gyertyafénye a csend. 

Közvilágítás sorlámpái: 

ádventi csillagok égnének.

A világra meghittség szállna, 

megbékélne magával a lélek. 

Szemünkben ne hervadtság, 

hanem várakozás lenne. 

S megszületne a szeretet, 

mint valamikor, régen 

ama gyermek Betlehemben.

Ady Endre: Karácsony - Harang csendül

Elmondja Szabó Gyula

 I.             

Harang csendül,
Ének zendül,
Messze zsong a hálaének,
Az én kedves kis falumban
Karácsonykor
Magába száll minden lélek. 

Minden ember
Szeretettel
Borul földre imádkozni,
Az én kedves kis falumba
A Messiás
Boldogságot szokott hozni. 

A templomba
Hosszu sorba
Indulnak el ifjak, vének,
Az én kedves kis falumban
Hálát adnak
A magasság Istenének. 

Mintha itt lenn
A nagy Isten
Szent kegyelme súgna, szállna,
Az én kedves, kis falumban
Minden szívben
Csak szeretet lakik máma. 

II.             

Bántja lelkem a nagy város
Durva zaja,
De jó volna ünnepelni
Odahaza.
De jó volna tiszta szívből
- Úgy mint régen -
Fohászkodni,
De jó volna megnyugodni. 

De jó volna mindent, mindent
Elfeledni,
De jó volna játszadozó
Gyermek lenni.
Igaz hittel, gyermek szívvel
A világgal
Kibékülni,
Szeretetben üdvözülni. 

III.             

Ha ez a szép rege
Igaz hitté válna,
Óh, de nagy boldogság
Szállna a világra.
És a gyarló ember
Ember lenne újra,
Talizmánja lenne
A szomoru útra.
Golgota nem volna
Ez a földi élet,
Egy erő hatná át
A nagy mindenséget,
Nem volna más vallás,
Nem volna csak ennyi:
Imádni az Istent
És egymást szeretni...
Karácsonyi rege
Ha valóra válna,
Igazi boldogság
Szállna a világra... 

Áprily Lajos: Téli tanács magamnak

A tél múlását mért sietteted?

Amúgy is gyorsfutó az életed.

A zord fagyot, ha kínoz is, maraszd,

s ne bánd, ha később érsz - ha érsz - tavaszt.

Wass Albert: Te és az Isten

        

Gondoltál-e már arra, hogy milyen csodálatos a világ? Mennyire egész és mennyire tökéletes minden, amit nem az ember alkotott? Nézz meg egy virágot! A legegyszerűbbet: nézz meg egy hóvirágot!  

        Honnan tudja meg bent a föld alatt, hogy odakint már elment a hó s az ágak könnyező rügyein cinkék hintáznak a napsütésben?  

Nincs telefonja, rádiója sincsen, mégis értesül arról, hogy mennyire haladt a világ a tavasszal. Hideg föld öleli még a gyökeret, de már megindulnak benne az élet nedvei és moccan a csíra. Felüti kis zöld fejét a nyirkos falevelek alól. Kinő a szár, utána futnak a levelek. Zöldek. A föld nedvei összetalálkoznak a napsugárral és zöldre festik a hajszálereket. Aztán kinyílik a szár, kifeslik a bimbó, előkacag a virág. Kacag. Szinte hallani lehet.   

        Nézd meg jól, milyen szép! Milyen szép és milyen tökéletes. Ember-művész nem alkotott még hozzá foghatót, csak másolt. Egy láthatatlan nagy művész keze dolgozik körülötted. Néztél vízcseppet mikroszkóp alatt? Mennyi ezer élet nyüzsög benne. Egy egész világ. Minden vízcsepp egy világ. Minden világ egy vízcsepp. Önmagáért való zárt egész. A Te szemedben céltalan, mert nem vagy művész. Művész csak egy van ezen a világon, egyetlenegy, aki alkot. Napról-napra, percről-percre, mindig újat és mindig ugyanazt.  

        Nézd a fát! Nézd a hegyet! Nézd meg a folyót vagy a tengert! És gondold el, hány milliárd vízcsepp van benne, hány milliárd vízcseppbe zárt világ! És aztán gondolj a csillagokra! Azokra, amiket ismersz, és azokra, amiket nem ismerhetsz. Tiszta éjszakákon nézz föl az égboltra: olyan éppen, mint a vízcsepp a mikroszkóp alatt. Minden csillag egy élő valami és köztük a Tied, a Föld, talán a legkisebb. Gondold csak el, hány milliárd vízcsepp lehet még ezen az egyen kívül, amit ismersz.  

        És akkor gondolj szánalommal azokra, akik el akarják hitetni Veled, hogy nincs Isten. Nincs, mert ez, vagy amaz így történt. Mert romokban fekszik a házad. Mert meghaltak sokan, akiket szerettél. Mert kevés a kenyér. Mert sok a nyomorúság.  

        A világban, mondod, nincsen igazság. És a Te világodat érted alatta. A Te külön világodat, ezt az aszfaltos, vízvezetékes, órabéres és gyárkéményes világot. A nyakkendős, nyúlszőrkalapos, szénhiánnyal küzdő, műhelyszagú és paragrafusok közé zsúfolt világot. És elfelejted, hogy ezt a világot Te csináltad magadnak. Te és a többi emberek, és így egyedül ti vagytok felelősek mindazért, ami benne történik.  

        Istennek semmi köze a házakhoz és az órabérekhez, az általad feltalált bombákhoz és drótsövényekhez, semmi köze ahhoz, hogy kapsz-e nyugdíjat vagy sem és hogy meg tudsz-e élni abból a fizetésből, amit a többi emberek adnak Neked az önként magadra vállalt munkáért. Isten bele sem néz a számlakönyveidbe, nem törődik a gépeiddel és talán azt sem tudja, hogy létezik az egyik vízcsepp milliomodik porszemén egy úgynevezett társadalmi rendszer, amit mesterségesen fölépítettél magadnak, és amivel most nem vagy megelégedve. Ő a csillagrendszerekkel és az ibolyák gyökerével törődik csupán. 

        Isten művész, aki megalkotta a világok milliárdjait, és pillanatról pillanatra újakat alkot. Amit Ő alkotott, azért vállalja a felelősséget. Ott minden az Ő elgondolása szerint történik, tiszta és művészi törvények alapján. Ott nincsenek meglepetések és váratlan fordulatok. Nincs győzelme a gonosznak, mert nincs gonosz. Ezt a fogalmat az ember alkotta és emelte földöntúli alapzatra, hogy megbocsáthasson magának, ha ostobaságokat cselekszik. A sas nem gonosz, amikor lecsap a galambra. Fiainak viszi, hogy élhessenek. Művészi rendező keze igazította így a szerepeket, hogy ne szaporodhassanak el a galambok, s ne egyék el az egerek elől a gabonát.  

        Az ember alkotott magának egy külön világot, a vízcseppen belül. Kiugrott a nagy együttesből, kivonta magát a művészi rendező keze alól, ácsolt magának külön színpadot, pingált magának külön díszleteket s maga osztja ki magának a szerepeket benne. Hát ne jajgasson, ha rosszul sikerül az előadás. Ha a kontár módon ácsolt kulisszák olykor rászakadnak és rozsdás szögekbe veri a fejét. Maga tette oda a szögeket.   

        Ha rosszul mennek tehát a dolgaid, ne csodálkozz. És főleg ne igyekezz Istenre hárítani a ballépések felelősségét. Szabad kezet kértél, s Ő, amennyire lehetett, szabad kezet adott. A lerombolt házakért, a drágaságért, a feketepiacért, a szénhiányért s azért, hogy pénz nélkül maradtál és vakarod a fejed: Ő igazán nem tehet. Talán nem is tud ezekről. Nem kíváncsi, hogy az Ő rendjén kívül, a sok milliárd vízcsepp közül az egyikben egy izgága kis moszatocska a maga önteltségéből mire végezte. Neki a hóvirágokra van gondja, meg a madarakra. A csillagokra és a fákra. Meg arra, hogy szüless és meghalj. És hogy a gyomrod – feltéve, ha mértéktelenségedben el nem rontottad – megeméssze az ételt, amit adsz neki. Nem felelős, ha szíved idő előtt megunja pumpálni a véredet, mert hanyagul és könnyelműen elrontottad felesleges izgalmakkal, amiket a magad bosszantására sikerrel kiagyaltál. Egyáltalában: az Istennek hagyj békét saját világoddal kapcsolatban. Nem várhatod, hogy Ő menjen oda hozzád, ha magad voltál az, aki fölényes emberi elmédre hivatkozva hátat fordítottál Neki. Te kell fölkeressed Őt, ha vissza akarsz Hozzá térni. Könnyen megleled, ha igaz és tiszta benned a szándék. Ha nem sértett hiúságodat és csalódott önzésedet akarod Neki elpanaszolni, hanem egyszerűen csak látni akarod Őt s megnyugodni abban, hogy van.    

        Ott leled mindég, a műhelyében. A vízcseppben, amit számodra alkotott. Csak nyisd ki a szemedet jól. Megtalálod a fűszálban, amikor éppen nő. A virágban, mikor a szirmait bontja. A pillangóban, ahogy szárnyra kél. Ott dolgozik. És ha elég tisztán és elég egyszerűen állasz meg előtte, levetve minden magadra aggatott bohóc-cicomát, amit társadalompolitikának, tudománynak vagy előítéletnek nevezel: akkor talán reád is néz. Talán még reád is mosolyog. Mélységes mély, szelíd művész-szemével végigsimogat, és azt mondja:  

        Bizony látom, rossz bőrben vagy fiam. Ideje volt, hogy visszatérj közénk.

Ady Endre: Október

Elnézem az őszi rózsát, 

Bús halottját dérnek-fagynak… 

Ne higgyetek a mosolygó, 

Ködöt bontó őszi napnak! 

Október egy szeretkező, 

Flastromos, vén, kacér asszony – 

Hazug fénnyel azért csábít, 

Hogy fagyával elhervasszon.  

Márai Sándor: Tiszta tábla

Aki ma hallgat, mondta már: igen – 

Koslattam szenvedélyek mentiben, 

Figyeltem éjszakákon a szivem, 

Aludtam: nem, és egyeztem: igen. 

Bámultam morgue-ban holtak vén fejét, 

Választottam a dolgok jobb felét. 

Kitértem, vártam, hunytam a szemem, 

Kószáltam emberek közt nesztelen, 

Szagoltam embert, bort, követ, ruhát, 

Tagadtam egyszeregyet és csodát, 

Hittem a földet s hittem a vizet. 

Én vallom, hogy igen és hogy hiszek, 

Vallom a Tátrát és a két kezem, 

A nők szagát és azt, hogy vétkezem, 

A csöndet és az őszesti derűt, 

A félreállót és az egyszerűt, 

Vallom a férfit, kinek szava fogy: 

És minden egyszerűbb lesz valahogy.