1
Még emlékszem, milyen érzés,
mikor a csengőszóra senki sem nyit ajtót,
pedig odabenn ég a lámpa.
Még emlékszem, milyen érzés,
mikor rájövünk, hogy bizonyos szavak
köznapi jelentésüknél végzetesebbek.
Még emlékszem a szégyenletes távozásra,
mikor forró leheletemtől
lefonnyadt a fákról a lomb,
mikor kiáltásomra
áramütötten zuhantak le a levegőből a madarak.
Még emlékszem, milyen érzés,
mikor a szabad természet és a város
egy lassan elforduló arc
tükrévé zsugorodik.
2
Sokáig izzik, ami többé el nem törölhető
a visszafordíthatatlan időben,
a meztelenre vetkőztető kérdések
csakúgy, mint az álruhájukat ledobó válaszok,
a lengén öltözött test kihívása
csakúgy, mint a közönyös meztelenség,
a könyörületes hazugság
csakúgy, mint a szemünk közé sújtó igazság,
a szánalomból adott ajándék
csakúgy, mint a tudva elfogadott alamizsna,
az érzés, hogy már mások vagyunk,
csakúgy, mint az emlék, hogy mások voltunk valaha,
ami soha nem történt meg közöttünk,
csakúgy, mint ami megtörtént, de elmúlt,
az éjszakai hangtalan sötétség
csakúgy, mint a nappal felcsapó lángjai,
a robbanás füstfelhője
csakúgy, mint nyomában a szétfoszló üresség.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése