Garay utca 4., itt van most az
odúm. Sokat gyaloglok, néha séta ez,
általában menekülés egyik torz lépésből
a másik felé. Hosszú szövetkabátot viselek
(lassan véget ér az ősz a balta pontosan elfér, megül
majd hónom alatt, ha belevarrok egy madzagot
hogy tartsa, és kívülről ne látsszon.
Még nem tudom.
Középiskolás fokon tanítom
szívem dolgait hétköznapokon.
Hétvégén munka magamnak,
billentyûket vagy falakat nézek és vésem
valamelyiket, hogy kívülről,
belülről hulljon rám por, vakolat.
Nem, nem. Feladtam. Csakhogy ezt
nem lehet mondani, ezt tenni szokás,
én meg csak azt merem, ami bármi más.
Nálam az élet föld alatti mozgalom,
minden nap hidak, sínek, országutak törnek
össze, romlanak bennem, nehogy kijuthassanak
éveim, huszonöt évem, szét ne szaladjanak.
Nálam az élet föld alatti mozgalom,
roskadásig rakott sok vagon
az idő és tengernyi ellenséges élőerő,
megszállva tart, pusztítom, ő meg engem tizedel
cserébe. Nem emlékszem a dolgok elejére.
Kezdet nélkül, csak ölelkezünk
egymásnak adva, én és a világ,
áldozat és gyilkosa, mint a szerelmesek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése