A dermesztő fagyban,
elhaló avarban álmodom,
de napod melengető sugarára
új életre támadok.
Vékony gyökereim mélyre nyúlnak,
erőt onnan szívok magamnak.
Nagy leveleim alá rejtőzöm,
lehajtom fejem és elmélázom
keresztrefeszítéseden.
Köszönöm a fényt, a meleget,
azt, hogy kertedben élhetek,
meg, hogy a méhek ébresztője lehetek.
Nincs tövisem,
de magam nem is védeném,
letépett szirmomat is
Neked szentelném.
Egyszerű és jelentéktelen vagyok,
de a legmélyebb bensőmből
áradó illat
nyújtson Neked parányi vigaszt,
mit a Tőled kapott lila színű
kicsiny életem melletted virraszt.
Virraszt mindaddig,
míg ez a sok-sok vékony gyökér
örök tavaszodba nem ér.
Ámen
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése