"Vala pedig egy ember, aki harmincnyolc
esztendőtől fogva való betegségben
fekszik vala."
János ev. V: 5
Harmincnyolc évig volt beteg ...
Harmincnyolc év ... ó idő-rengeteg,
Ó, csigalassan kúszó nappalok,
Ó, végevárhatatlan éjszaka!
Ó, a zaj, amely őrjít, ó, csend, ami gyötör,
ó, tehetetlen kín, csonka csomó,
ó, nagy alkalmak örökre múlása,
Kis, édes percek tovasuhanása
Hasztalanul, megfoghatatlanul, -
Hiába termett datolyát a pálma
S hajtott ki az olajfa vigaszul .
Harmincnyolc éves esztendős beteg,
Mindenki terhe, magának teher, -
harmincnyolc ólomlábú év alatt
A fátyol mindent elcserél-kever
Egy lélekben, egy mély műhely-homályban.
A szív kővé keményedhetett,
Túlcsordulhatott alázatosságban,
Harmincnyolc évig volt beteg:
Ha ártatlan volt, bűnössé lett tőle,
Ha bűnös volt, tisztán hófehérre,
Ha volt önérzet benne: ronggyá válott,
Ha volt szikla-dac: finom porrá málott,
Feküdt a tóparton, tóba nézett ...
A Tó , ez volt az egyetlen igézet.
A Tó, a Bethesda, a gyógyulás:
Leszállani szent, megszállott vizége,
Mikor rájön egy nagy "háborodás",
Mikor rászáll az Isten
angyalához, Súlyos szárnyával szemöldöke,
S gyöngy-buborékként egy titkos mélyből
fakadnak egy megmentő balzsamok.
A Tó ... közel volt, mégis messze volt,
Elérhetetlen, mint egy csillag.
A többiek mégis csak lejutottak,
Lejutottak a bénák, egy vakok
Valaki vitte, támogatta őket,
Hadd lépjenek a vízbe legelsőnek,
S ki soká tűrt, sokáig vérezett,
Egyszer mégis elsőnek érkezett.
Csak ő, csak ő nem érkezett oda ...
Nem volt, ki támogassa, levigye,
Talán olyan súlyos volt, oly tehetetlen,
Oly bűnös élő-halott teteme,
Hogy ember-erő el nem állta többé.
Elmúlt megint a szent háborodás,
A nagy alkalom, boldog varázs,
Elszállt megint az Isten angyala.
A halott öröm utolsó leánya:
A halványzöld fürtű tündér-remény,
Az a világ végére szökött.
Éj lett, ragyogtak irgalmatlanul
A csillagok a Bethesda fölött.
De másnap reggel Jézus arra jött.
Kolozsvár, 1928 május 16
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése