őrjöngés, álom, nyíló végtelen,
ma azt tudom, hogyha nem vagy velem,
nem vagyok, nem játszom, nem létezem,
felhők fehérje a szemembe fagy.
Azt hittem… Mit? Hogy meghalok teérted,
Mint a végsőkig űzött angyalok.
Ma azt tudom: szívemre térdel térded,
és fuldoklom, ha látom szemfehéred,
és nem meghalni – élni akarok!
Úgy fúj a szél – hiszen most március van –
hogy elrepül a szájam, a kezem,
és a testünkben nyíló tereken
csak vonítok és verejtékezem
ebben az istentelen márciusban.
Zseni, az vagy, kölyöknyi és libányi,
végül is zseni vagy és liba vagy.
A szerepedet könnyű kitalálni:
Azt hittem, hogy a világ csudája vagy,
de annál sokkal fontosabb.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése